(1. rész)

II. Rákóczi Ferenc (Borsi, 1676. március 27. – Rodostó, 1735. április 8.) a Rákóczi-szabadságharc vezetője,
Magyarország vezérlő fejedelme, erdélyi fejedelem.

Neve szorosan összefügg az általa 1703-ban indított Rákóczi-szabadságharccal,
mely révén Magyarország teljes függetlenségét kívánta visszaszerezni, hogy a Habsburg Birodalomtól független állammá váljék.
E célnak megfelelően választották Erdély és Magyarország fejedelmévé.

Harca nem érte el a kívánt eredményt, de részleges sikere mégis volt:
a Habsburgok elismerték Erdélyt önálló fejedelemségként és nem gyarmatosították.
A magyarság körében ma is tisztalelkű és becsületes vezetőként él tovább emléke,
mivel a felkínált közkegyelmet nem volt hajlandó elfogadni, s végig kitartott a magyar függetlenség ügye mellett.

Származása, családja

Apja I. Rákóczi Ferenc, aki még fia csecsemőkorában meghalt.
Nagyapja, déd- és ükapja, I. és II. Rákóczi György, valamint Rákóczi Zsigmond egyaránt erdélyi fejedelmek voltak.
Anyja, Zrínyi Ilona, Zrínyi Péter horvát bán és Frangepán Katalin leánya, a költő Zrínyi Miklós unokahúga volt.
Nővére Rákóczi Julianna.

Egyetemi tanulmányait követően az ifjú Rákóczi önállóan döntött házasságáról,
s az udvar engedélye nélkül feleségül vette Sarolta Amália hessen–wanfriedi hercegnőt,
akinek apja Károly hessen–wanfriedi őrgróf (1649–1711) és anyja Alexandra Julianna leiningen–dagsburgi grófnő (1651–1703).
Az esküvőt 1694. szeptember 26-án tartották a kölni dómban, s a párt maga a választófejedelem,
József Kelemen bajor hercegérsek adta össze a főoltár előtt.

A házasságból három gyermek született:

- Lipót (1696. május 28. – 1699. szeptember)
- József (1700. augusztus 17. – 1738. november 10.)
- György (1701. augusztus 8. – 1756. június 22.)

(Sarolta Amália 1706. november 16-án még egy kislánynak adott életet, aki azonban csak néhány hetet élt, s akinek bizonyosan nem Rákóczi volt az édesapja.)

Neveltetése

Alig volt három és fél hónapos, amikor apját elvesztette; a fiú anyjának szemefénye volt, aki férjének halála után fiával együtt a nagymamához
(Báthory Zsófia, aki férjének halála után visszatért a katolikus hitre, fiát I. Rákóczi Ferencet is áttérítette;
így II. Rákóczi Ferenc már katolikusnak született, és katolikus szellemben nevelték)
költözött Munkácsra, ahol az 1677. év végéig maradtak.

Mint árvát édesanyja, Zrínyi Ilona szerette volna gyámsága alá venni, I. Lipót császár tanácsosai azonban ragaszkodtak ahhoz,
hogy Rákóczi és nővérének gyámsága Lipótot illeti, főképp, mert I. Rákóczi Ferenc végrendeletében fiát
Lipót pártfogásába ajánlotta.

Nehézségek árán azért sikerült keresztülvinni, hogy a Rákóczi-árvák gyámságát Lipót főgyámsági jogának fenntartása mellett
anyjukra, Zrínyi Ilonára ruházzák.
A család előbb Munkács, Sárospatak és Regéc váraiban lakott, majd 1680-tól (a nagymama, Báthory Zsófia halála után)
végleg munkácsi várukba költöztek, amely iránti vonzalmát Rákóczi haláláig megőrizte.

Rákóczi három éves korában már lovagolni tanult és öt éves volt, amikor anyja férfiak gondozására bízta.
Kőrössy György lett a kamarása (udvarmester) Badinyi János a nevelője vezették a gyermek nevelését hét évig,
anyja felügyelete alatt. Az egyes tárgyakra más tanítói is voltak.
A Rákóczi-házzal összeköttetésben álló előkelő családok gyermekeiből játszó- és tanulótársakat válogattak melléje.
Szelíd volt, engedékeny, nem volt hajlama a zsarnokoskodásra, de azért úgy viselte magát, hogy tekintélyét folyton megtartotta.
1682-ben édesanyja letette az özvegyi fátyolt és június 15-én Thököly Imrével, a fölkelt magyarság vezérével lépett házasságra.
Ezentúl a kis Rákóczi Ferencet is gyakran elvitték a táborozásba.
A törökök vállalata 1683-ban Bécs ellen megbukott és ezzel Thököly szerencsecsillaga is hanyatlóban volt.
Thököly nem avatkozott a gyerekek nevelésébe, ő inkább a politikával foglalkozott.
A törökök kudarca Bécs ostrománál keresztül húzta a „kuruc király” terveit, az Oszmán Birodalom bizalmatlansága
vele szemben is megnőtt. Rákóczit ekkor személyes céljaira kívánta felhasználni és kezesként Konstantinápolyba küldte volna;
anyja azonban nem akart megválni fiától.

Kevés idő múlva a török Váradon Thökölyt el is fogatta. Egész Felső-Magyarország Munkács kivételével Lipót birtokába került,
a Rákócziak javainak legnagyobb részével együtt. A császáriak elfoglalták Sárospatak várát;
a Rákóczi-ház ottani kincstárát feltörték és több milliónyi értékű aranyat, ezüstöt koboztak el.
1685 novemberében Antonio Caraffa gróf, majd Caprara gróf császári tábornok ostrom alá fogta Munkács várát is.
Zrínyi Ilona oly elszántan védte a várat, hogy az ostrom, megszakításokkal, szinte három évig tartott.
Rákóczi, a 12 éves gyermek is ott forgolódott a bástyákon, bátorítva, lelkesítve a vitézeket.
Miután Zrinyi Ilona férjétől hasztalan várt segítséget, végül 1688. január 17-én Caraffa grófnak,
az eperjesi bakónak kénytelen volt feladni a várat. A kapituláció után a Rákóczi-árvák összes javait visszaadták,
ők maguk azonban atyjuk végrendelete értelmében I. Lipót gyámsága alá kerültek. Zrínyi Ilonával együtt Bécsbe kísérték őket,
ahonnan csak a császár engedélyével távozhattak.

Lipót a gyermekek neveltetésének felügyelőjévé Kollonich Lipót, ekkor németújhelyi püspököt (későbbi esztergomi érsek),
a magyarok ádáz ellenségét jelölte ki. Kollonich az 1688. március 27-én Bécsbe érkezett Rákóczi-családból,
Rákóczi nővérét, a 16 éves Juliát, személyesen vitte magával az orsolyák klastromába, Rákóczit pedig jószágigazgatója lakására.
Négy nap múlva végbúcsút kellett vennie az ifjú Rákóczinak édesanyjától, akit soha többé nem látott,
mert ugyanakkor a bíbornok rendeletére a csehországi Jindřichuv Hradecbe (Neuhaus) indították útnak, hogy a jezsuiták ottani kolostorában neveltessék, ahol április 8-án vették fel a szintaxisták közé «comes R.» névvel. Itt sokat szenvedett, a rideg,
szeretet nélküli környezetben. Miután a zárdából Badinyit is elküldötték, Rákóczi teljesen elszakadt régi környezetétől.
Ezentúl többnyire tanáraival érintkezett, mert korán fejlett tudásvágya, örömest társalkodott idősebbekkel,
mint tanulótársaival. A klastrombeli nemesi konviktus tagjai között kétségkívül a legkiválóbb figyelem tárgya volt;
ezért a ház szélütött főnöke is vele szeretett sakkozni.

1690-ben befejezte gimnáziumi tanulmányait; ez év augusztusában egyetemre ment Prágába,
de ott is a jezsuitáknál szállt meg nevelője kíséretében. Később megengedték, hogy az egyetemhez közelebb költözzenek
magánlakásba. 1691-ben nővérét nőül vette gróf Aspremont-Reckheim Gobert. 1692-ben Zrínyi Ilonát kiváltotta férje,
aki fiát magával akarta vinni Törökországba, de ezt nem engedték meg, sőt azt sem, hogy elbúcsúzzanak egymástól.
Aspremont neje nevében követelte a törvényszerű leánynegyed kiadatását; de ezt Kollonics ellenezte. Ebből per támadt,
melynek úgy vetettek véget, hogy Aspremont császári pátenst eszközölt ki Rákóczi Bécsbe jövetelére és nagykorúsítására.
Az ekképp 1692-ben önállósított Rákóczi első dolga volt, hogy testvéries egyességre lépjen nővérével. Lipót meghagyta neki,
hogy tapasztalatszerzés végett utazzék Olaszországba, ahová 1693 tavaszán el is indult és egy évig tartózkodott Olaszországban,
többnyire Rómában, ahol főként a művészet remekeit tanulmányozta és e tárgyban még leckéket is vett.

Rákóczi már egyetemre járt, amikor a Törökországban élő Thököly Imre felajánlotta: ha feleségét, Zrínyi Ilonát kiengedik hozzá, szabadon bocsát egy elfogott császári tábornokot. I. Lipót kelletlenül, de beleegyezett a cserébe.
Azt azonban nem engedte meg, hogy Rákóczi Ferenc elbúcsúzhasson édesanyjától.
Rákóczi tervezett házasságát is meghiúsította a bécsi udvar. Nem csoda, hogy a fiatal főúr szívből gyűlölte a Habsburgokat.
Barátja, Bercsényi Miklós gróf is arra biztatta, hogy lépjen anyja örökébe, és szálljon szembe a császárral.