(1. rész)

Sárvár-felsővidéki gróf Széchenyi István
(Bécs, 1791. szeptember 21. – Bécs, Döbling, 1860. április 8.)

politikus, író, polihisztor, közgazdász, a Batthyány-kormány közlekedési minisztere
– akit Kossuth Lajos a „legnagyobb magyarnak” nevezett.
Eszméi, tevékenysége és hatása által a modern, új Magyarország egyik megteremtője.
A magyar politika egyik legkiemelkedőbb és legjelentősebb alakja,
akinek nevéhez a magyar gazdaság, a közlekedés, a külpolitika és a sport megreformálása fűződik.
Számos intézmény alapítója és névadója.

Gyermekkora

Bécsben született 1791. szeptember 21-én, a Herrengasse 5 sz. házban,
a közeli Szent Mihály római katolikus plébániatemplomban keresztelték meg.
Édesapja, gróf Széchényi Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum alapítója, édesanyja Tolnai Festetics Julianna grófnő,
aki gróf Festetics Pál lánya, aki első férje, Széchényi József 1775. november 20-án bekövetkezett halála után
1777. augusztus 17-én pápai engedéllyel annak testvéréhez, Ferenchez ment feleségül.
A házasságukból hat gyermek született, közülük három fiú- és két leánygyermek érte el a felnőttkort,
közülük István volt a legfiatalabb.

Az ifjú Széchenyi gyermekkorát Nagycenken és Bécsben töltötte.
Nevelését atyja irányelvei szerint Lunkányi János magántanító vállalta magára,
egyes tantárgyak oktatását azonban külön szaktanárok végezték.
Ezek között volt például Révai Miklós, a magyar nyelvészet egyetemi tanára, aki kiemelkedő rajzkészséggel is rendelkezett,
az architektúrát tanította, egy Poupar nevű házi káplán pedig olasz és francia nyelvből adott órákat.
A család körében a magyar nyelv volt az uralkodó, s a gyermekek nevelése is magyar szellemben történt.
Maga Széchenyi István jobban beszélt németül mint magyarul.
Midőn Kazinczy Ferenc egy alkalommal meglátogatta a grófi családot, az apa azt kívánta tőle,
hogy gyermekeivel csak magyarul beszéljen. Mint későbbi nyilatkozatai bizonyítják,
nevelésére különösen anyja gyakorolt jótékony befolyást. Széchenyi nem a korán érett,
hanem a szorgalmasan és alaposan tanuló gyermekek közé tartozott. Az évenkénti vizsgákon,
amelyeket az apja kívánsága szerint egy nyilvános iskolában kellett teljesítenie, kitűnő eredménnyel felelt meg.

Katonáskodása

A serdülő gyermek nevelése 15 éves korában megszakadt.
A veszély elhárítására, amely a monarchiát Napóleon részéről fenyegette,
1796 óta csaknem minden magyar országgyűlésnek első és legfontosabb tárgya az újonccsapatok megszavazása volt.
Az 1808. évi országgyűlés 25 000 újoncot szavazott meg, és a nemesi felkelés szervezéséről is intézkedett.
A törvény szerint ugyan minden családból csupán egy embernek kellett a hadseregbe belépnie,
ám a Széchenyi család úgy határozott, hogy mindhárom fiát a csatatérre küldi. Az ifjú gróf a katonai pályán kiválóan helytállt,
1809. április 7-én már főhadnagy lett a württembergi huszárezredben, ahol feljebbvalói,
Voit őrnagy és báró Ertel alezredes bizalmát csakhamar annyira megnyerte, hogy az ezred pénztárának kezelésével is megbízták.
A híres győri csata (június 14.) után, ami a felkelő sereg megfutamodásával végződött,
személyes bátorságának kitűnő bizonyságát adta. A Dunán egy csónakon végigevezett,
majd az ellenséges francia csapatok kikerülésével felkereste Chasteler altábornagyot,
értesítette őt Meskó tábornok hadteste hollétéről,
ami által lehetővé tette a két egymástól elszakított hadtest egyesülését július 19-én.
Ezt a merész cselekedetét a király is megelégedéssel nyugtázta.
Széchenyi a szabadidejét tereprajzok és felvételek készítésével töltötte, valamint a maga továbbképzésére is felhasználta.
A felkelő sereg hazabocsátása után (december 18.) testvérei (Pál és Lajos) hazatértek szüleikhez,
de István továbbra is a hadseregnél maradt, előbb a Liechtenstein-huszároknál, azután egy dzsidás ezrednél.
Hadosztálya egy ideig Világoson, később (1811) Cseh- és Morvaországban állomásozott.
1813 nyarán már ellenséges területre léptek, és a francia csapatokkal többször megütköztek.
Ekkor már kapitány volt, bár svadron nélkül.

A szövetséges fejedelmek által vívott, a Napóleon hatalmát megtörő nagy lipcsei csatát megelőzően,
az 1813. október 16-áról 17-ére virradó éjjel, Schwarzenberg herceg Blücher porosz tábornagyhoz küldte,
hogy a 18-ára tervezett ütközethez csatlakozzon.
Az ifjú kapitány a legrövidebb utat választva, az ellenség vonalain keresztül, szerencsésen eljutott Blücher táborába.
Miután megbízatását teljesítette, az lett a feladata, hogy a svéd trónörököst,
Bernadotte-ot is csatlakozásra bírja a két császár és a porosz király nevében. Széchenyi a porosz tábornagy előtt úgy nyilatkozott,
hogy készen áll a feladat teljesítésére. A trónörökös elutasító válasszal fogadta, Széchenyi ekkor elismervényt kért arról,
hogy a három uralkodó meghívását átadta.
A trónörökös erre gondolkodóba esett, majd rövid tanácskozás után rászánta magát a csatlakozásra,
az útirány kijelölésével pedig Széchenyit bízta meg.
A csata harmadik napján Bernadotte kellő pillanatban csakugyan meg is érkezett, segítségével a csata is eldőlt.
Széchenyi kitűnő hadi szolgálata elismeréséül első osztályú kapitányi rangot kapott és elnyerte az orosz Szent-Vladimir-rend IV. osztályának lovagkeresztjét. Tizenhét éves katonai pályafutása során ez volt a legmagasabb rang, amit elért. 1814-ben a futárteljesítményért megkapta a Pour le Mérite porosz katonai érdemkeresztet
valamint a Szent-Móric és Lázár-rend fehér keresztjét. A lipcsei csata után az előnyomuló csapatokkal francia területre lépve,
1814. április 1-jén Párizsba ment.
A következő hónapban már Olaszországba utazott, 1815. május 2-án a tolentinói lovassági ütközetben egy ügyesen megszervezett rohammal szétverte Joachim Murat testőrezredét. Ez alkalomból kapta meg a Szent-Ferdinánd-rend kiskeresztjét. Az osztrák Hadseregkeresztet is elnyerte. Ezután a Hessen-Homburg huszárezredhez helyeztette át magát,
és itt szolgált 1826. február 15-éig, a katonai szolgálatból való kilépéséig. 1825-ben a X. Károly francia király koronázására indult küldöttség kamarása volt. Eszterházy Pál herceget, az osztrák császár rendkívüli követét kísérte,
s megkapta a Szent-Lélek rendet. Ezt a kitüntetést nyakban hordják.

Házassága

1824. augusztus 2-án találkozott először Seilern Crescence (1799–1875) osztrák grófnővel, Zichy Károly gróf feleségével,
kölcsönös vonzalom alakult ki közöttük.
Zichy gróf halála után, 1836. február 4-én összeházasodtak a krisztinavárosi Havas Boldogasszony plébániatemplomban.

Gyermekei:

- Széchenyi Béla
- Széchenyi Ödön
- Júlia