(1. rész)

Udvardi és kossuthfalvi Kossuth Lajos
(Monok, 1802. szeptember 19. – Torino, 1894. március 20.)
Államférfi, a Batthyány-kormány pénzügyminisztere, a Honvédelmi Bizottmány elnöke, Magyarország kormányzó-elnöke.
A nemzeti függetlenségért, a rendi kiváltságok felszámolásáért s a polgári szabadságjogok biztosításáért vívott
19. századi küzdelem egyik legnagyobb alakja, a magyar szabadságharc szellemi vezére.
Máig egyike azoknak, akik a magyar nép emlékezetében leginkább megtestesítik az 1848–1849-es forradalmat
és szabadságharcot, Széchenyivel és Petőfivel együtt.

„Amely percben Magyarországon akadna ember, aki urává akarna lennie e nemzetnek, aki bármely hatalmat mástól,
mint e nemzet képviselői testület kezéből akarna venni, azon emberre, uraim, vigyázzanak önök, az egész nép,
és soha semmi esetben ne tűrjék, ne engedjék azt, hogy e nemzet felett más határozhasson valaki, mint e nemzet maga.”

Debrecen, 1849. április 14. Kossuth beszéde a képviselőházban Magyarország függetlenségének kimondásáról.

Családja

Kossuthfalváról (ma: Kossuth nevű városrésze Turócszentmártonnak) származó, birtoktalan,
evangélikus köznemesi család sarja. Családjának első okleveles említése 1263-ból való.
Édesapja, Kossuth László 1763-ban született Turóc vármegyében, s itt lett lajstromozó a megyénél, majd uradalmi ügyész
Monokon az Andrássyaknál.
Viszonylag későn, 1800 körül házasodott, s vette el az olaszliszkai, evangélikus vallású postamester,
tyrlingi Weber András lányát, Karolinát. A Weber család eperjesi eredetű volt, egyik felmenőjüket
Caraffa végeztette ki Eperjesen.
Kossuth Lajos után még négy leánya született a házaspárnak:

- Karolina, Breznay István felesége
- Emília, Zsulavszky Zsigmond felesége
- Lujza, Ruttkay József felesége
- Zsuzsanna, Meszlényi Rudolf felesége

Kossuth Lajos születésének időpontjáról a szaktudományban is vita folyt. Kosáry Domokos leírta,
hogy Kossuth 1802-ben született Monokon, ám a tállyai anyakönyv, mely a születési bejegyzést tartalmazta, 1810-ben elégett. Feltételezések szerint szóba jöhetett az október, amit maga Kossuth is említett néha, ám legvalószínűbbnek mégis
a szeptember 16–19. közötti időszakot tartották.

Tanulmányai

Kossuth Lajos elemi iskolát Sátoraljaújhelyen a piaristáknál végezte.
Tanulmányait Eperjesen az evangélikus kollégiumban folytatta 1816 és 1819 között, ahol a német nyelvet sajátította el,
majd az 1819/20-as tanévet a Sárospataki Református Kollégiumban töltötte, ahol jogot tanult Kövy professzornál.
Az iskola elvégzése után hazatért, s előbb apja mellett, később pedig az eperjesi Kardos Samu mellett töltötte
egyéves joggyakorlatát.
Innen Pestre került, ahol 1821-től 1823-ig a hétszemélyes, majd a királyi ítélőtáblánál joggyakornokoskodott.
Ügyvédi oklevelét 1823. szeptember 26-án kapta meg. Pesten szeretett volna maradni, de végül 1824 őszén visszatért
Zemplén megyébe.
Ügyvédi oklevelét a sátoraljaújhelyi megyeházán hirdették ki 1824. október 9-én.

Fiatal évei

Az 1825-27-iki országgyűlésen mint báró Révay Ferenc özvegyének és Szentiványi János özvegyének képviselője
(ablegatus absentium)
vett részt.

1824 és 1832 között ügyvédi gyakorlatot folytatott szülőföldjén, Zemplén vármegyében.
Zemplén megyei karrierje gyorsan ívelt fel, hála apjának is, aki több nemesi családnak volt ügyvédje
és így fiát is bevonta az ügyintézésbe, és fia nemsokára átvette apja munkájának egy részét.
Először a sátoraljaújhelyi evangélikus egyházközség ügyvédje, 1827-ben már táblabíró, később pedig már Sátoraljaújhely
ügyésze lett. Ebben az időben hivatali munkája mellett történeti kronológiákat, fordításokat készített.
Az 1828-as országos összeírásban, melyben az adózókat vették számba az adózási aránytalanságok megszüntetése végett,
Kossuth a zempléni rész számbavételénél segédkezett.

A megyei politikai életbe 1830-ban, a reformellenzék tagjaként kapcsolódott be.
1831-ben kolerabiztosként nagy szerepet játszott a járvány további terjedésének megakadályozását célzó átgondolatlan
intézkedések miatt lázadó jobbágyok lecsillapításában és Sátoraljaújhely felkelők elleni védelmének megszervezésében.
Ígéretesen induló megyei karrierjének aztán egy sikkasztási vád (az ún. árvapénz-ügy) vetett véget.

1832 végén került a pozsonyi országgyűlésre, mint távollevő főrendek képviselője Vécsey Sámuel bárónak és több más zemplénvármegyeinek megbízásából. Itt szerkesztette az Országgyűlési Tudósításokat (1832–től 1836-ig), amelyben a liberális reformellenzéknek a társadalmi haladásért és a nemzeti érdekek védelmében vívott harcát (azért, hogy elkerülje a cenzúrát) sokszorosított magánlevelek formájában népszerűsítette.

A reformországgyűlés 1836 tavaszi berekesztése után az ellenzék elvei szolgálatában továbbra is ébren akarta tartani
a közvélemény érdeklődését a közélet iránt és hasonló szellemben szerkesztette a megyegyűlésekről beszámoló
Törvényhatósági Tudósításokat (1836–37). Ez az időszaki lap már nem állott diétai oltalom alatt;
a nádor tilalommal lépett közbe és az egyes leveleket a postán lefoglalták. Szerzőjük a vármegyékhez fordult,
nemzeti közsérelemnek nyilvánítva tanácskozásaik nyilvánosságának elnyomását és a törvényhatóságok nagy része,
élén Pesttel, csakugyan mellette foglalt állást, saját közegei által küldözgette tovább a leveleket
és ennek érdekében felírt a nádorhoz. A nádor második tilalma ellenére is megjelentek a füzetek,
mire 1837. május 4.-éről május 5.-ére virradó éjjelen letartóztatták, és bevitték a Budán az «Isten szeménél» lakó Kossuthot
a budai kaszárnyába, egyidejűleg pesti szállásán lefoglalták irományait és leveleit. A királyi tábla, szoros vizsgálati fogság után,
három évi börtönre itélte, a hétszemélyes tábla pedig még egy évvel megtoldotta a büntetést.

Fogsága, minden szigorúsága ellenére, inkább fejlesztette, mint elzsibbasztotta szellemét.
Mint ez időből eredő naplótöredékei mutatják, sokat olvasott és írt, különösen az angol nyelvben való kiváló jártasságát
szerezte meg börtönévei alatt. Politikai tekintetben pedig egyenesen javára vált az üldöztetés:
a mártíromság koszorúja minden szónál és írásnál fényesebben hirdette csüggedetlen hazafiságát.

1840 májusában szabadult, különösen Deák Ferenc erélyes közbelépése folytán, a többi politikai foglyokkal együtt
amnesztiát nyert és kikerült a börtönből, a közvélemény előtt igen magas polcon állott.
A Pálffy-Fidél-féle reakció végét érte és Kossuth mint a Landerer-alapította újságnak, a Pesti Hírlapnak szerkesztője
közvetetlen összeköttetésbe sietett lépni a minden hazafias iránt felbuzduló, minden új után mohón kapkodó közönséggel.
Ugyanezen időbe esik házassága Meszlényi Teréziával, kit Széchenyi István igen érdekes nőnek,
amellett tüzes honleánynak ábrázol. E házasságot - az ara katolikus volt - a pesti plébános nem akarta megáldani, mire a tanúk,
köztük gróf Ráday Gedeon és Fáy András, protestáltak az 1790-91. törvényt sértő papi eljárás ellen.
Így Kossuth személyesen is nagyon közelről volt érdekelve az azon korban a közvéleményt legerősebben foglalkoztató
vegyes házassági sérelem kérdésében.
Kossuth élénk részt vett Pest vármegye gyűléstermében az ezen kérdés körül megindult vitákban.
Ekkor, 1840-ben nevezte el későbbi nagy ellenfelét, Széchenyi Istvánt, a «legnagyobb magyar»-nak.

1842-ben Tinnyére költözött, ahol 60 holdas földje volt. Négy évig, azaz 1846-ig élt itt.

Halála

Kossuth maga annyira hű volt a reformok tradiciójához, hogy még betegségében is arra intette a Függetlenségi Pártot,
hogy támogassa az egyházpolitikai kérdésben a kormányt. Egész élete utolsó évéig megtartotta szavának bűbáját, társalgásának élénkségét, lelki frisseségét.

1894 márciusában hosszabb betegeskedés után Kossuthot ledöntötte a lábáról az influenza, végleg ágynak esett.
Utolsó betegségének minden mozzanatát mély részvéttel kísérte az ország.
1894. március 20-án, este tizenegy óra előtt öt perccel meghalt. Halálos ágyánál fiai, húga, orvosa tartózkodtak.
1894. március 30-án, kevéssel éjfél után elindult Magyarországra a Kossuth, valamint felesége és lánya hamvait szállító
különvonat. Osztrák területen dísztelenség és közöny kísérte a halottat, a csáktornyai határállomás után azonban gyászolók
ezrei álltak, térdeltek a vasút mellett, beszédeket mondtak, a Kossuth-nótát énekelték azokon az állomásokon,
ahol a Budapestre tartó vonat rövid időre megállt.

Kossuth Lajos, a nemzet nagy fia és a főváros díszpolgára holttestét nejének és leányának koporsójával együtt hazahozták,
és két nap múlva, vasárnap, április 1-jénf a Magyar Nemzeti Múzeum csarnokában ravatalozták fel.
Budapest városa, melynek díszpolgára volt, nevéhez és érdeméhez méltó temetésről rendelkezett, melyhez az ország
minden részéből tódultak a gyászoló küldöttségek.
Közadakozás folyt, hogy a Kerepesi úti temetőben levő sírját mauzóleum ékesítse és emlékét ércszobor hirdesse.
Az országgyűlésen a képviselőház elnöke, Wekerle Sándor miniszterelnök, Apponyi Albert, Justh Gyula és Herman Ottó adtak
kifejezést a nemzet gyászának.
Temetésénél Jókai Mór, Horánszky Nándor és Herman Ottó búcsuztatták. Gerlóczy Károly helyettes polgármester a főváros képviseletében szólt. Az országgyűlés küldöttségét Andrássy Tivadar alelnök vezette, mivel az elnök,
Bánffy Dezső „halaszthatatlan teendőre” hivatkozva nem tartózkodott Budapesten.
Hozzá hasonlóan – Ferenc József utasítására – a temetésen sem a hadsereg tagjai, sem az államhatalmi szervek munkatársai
nem vehettek részt hivatalosan.
De a Nemzeti Múzeumtól a Kerepesi úti temetőbe közel félmilliós temetési menet kísérte végső útján a magyar szabadság atyját.