A görögök is az élet bizonyos területeihez rendelt istenekben hittek. Például Aphrodité volt a szerelem istennője, míg Arész a háború, Hadész pedig a halottak istene volt.
A tulajdonképpeni imádat mindössze néhány isten felé irányult, különösen a tizenhárom olümposzira.
Az olümposzi istenek (és például Perszephoné, az Eleusziszi misztériumok pártfogója)
nagy pánhellén kultuszok központjai voltak.
Sok területnek, sőt még egyes falvaknak is megvoltak a maguk kultuszai, melyek olyan nimfák és kisebb istenségek köré összpontosultak, akiket jóformán sehol másutt nem ismertek.
A phrügiai Kübeléhez hasonló idegen isteneket jól ismerték szerte Hellaszban, de nem tisztelték őket.
A görög hiedelemvilágot nagyban átvették a rómaiak, s az saját mitológiájuk alapjául szolgált.

A görög mitológiában a panteon isteneinek emberi alakja van (antropomorfizmus), ám legfőképpen ők az Univerzum megszemélyesített erői. Mint ilyenek, többé-kevésbé változatlanok. Míg néha úgy tűnik, bírnak némi igazságérzettel, gyakran kicsinyesek vagy bosszúszomjasak.
Az istenek kegyeit áldozattal és jámborsággal lehet elnyerni, de ez nem jelent garanciát, mivel hajlamosak a gyakori véleményváltozásra.
A haragjuk kíméletlen és a szerelmük is legalább ilyen veszélyes lehet.
A görög istenek egyetlen dologtól félnek, az aranyagancsú szarvas vérétől,
amely eltörli az ereikben keringő folyadékból, az ikhórból nyert halhatatlanságukat.

A görög mitológia világa eléggé összetett. Tele van szörnyekkel, háborúkkal, intrikákkal és kotnyeles istenekkel. Emellett vannak a hérószok, akik segítenek az embereknek felülkerekedni ezeken a problémákon. Az emberek persze sokkal nagyobbak voltak akkoriban, ám a görögök nem láttak nagy szakadékot a történelmük és a vallásuk között (lásd az Iliászt és az Odüsszeiát. A görögök a mítoszbeli hősök és az ő kultúrájuk egyenesági leszármazottainak tekintették magukat.
„Nem tudjuk, hogy e történetek mikor hangzottak el először jelenlegi formájukban; de bármikor is, az bizonyos, hogy a primitív életforma addigra már a távoli múltba merült.
A mítoszok, ahogy ma ismerjük őket, nagy költők alkotásai.

A görög mitológia meséi nem derítenek fényt arra, milyen is volt az ősi emberiség – de bőségesen rávilágítanak arra, hogy milyenek voltak a régi görögök.
Ez pedig számunkra, akik intellektuális, művészi és politikai szempontból is örököseiknek tartjuk magunkat, jóval fontosabb.
Nekünk semmi sem idegen, amit tőlük tanulunk.”