1033.
A 999. évi fiaskó magyarázatára egyesek olyan elméletet gyártottak, miszerint az 1000 évet Krisztus halálától és nem születésétől kell számítani. Ez azonnal elvezetett a második fiaskóhoz.
1186. szeptember
1179-ben Juan de Toledo asztrológus pamfletet tett közzé, miszerint a világnak akkor lesz vége, amikor minden (akkor ismert) bolygó a Mérleg csillagképben fog tartózkodni. (Ha ebbe a követelménybe beszámítjuk a Napot is, akkor ennek az eseménynek szeptember 23-án 16:15-kor kellett volna bekövetkeznie greenwichi idő szerint (vagy ugyanabban az órában az új naptár szerint október 3-án). A bizánci császár befalaztatta palotája ablakait, az angliai Canterbury érseke pedig vezeklési napot hirdetett meg. Bár a bolygók említett együttállása megtörtént, a világvége elmaradt.
1260.
Joaquim de Flore egy nagyszerű számításával egyértelműen 1260-ra mutatott rá, mint a nagy dátumra. Mutatója azonban nyilván elgörbült.
1524. február 1.
Ez volt a legdrámaibb özönvizes világvége-jóslat. 1523 júniusában brit asztrológusok megjósolták, hogy a vég Londonban fog kezdoőni, óriási árvízzel. Több mint 20 ezer ember elmenekült otthonából, a Saint Bartholomew foapátja erődöt építtetett magának, amelyben két hónapra elegendő élelmet és ivóvizet halmozott fel. Amikor eljött a rettegett dátum, még csak egy aprócska zápor sem volt tapasztalható. Az asztrológusok számításaikat ellenőrizve bejelentették, hogy száz évet tévedtek. (1624-ben ugyanezen a napon az asztrológusokat ismét csalódás érte, mivel szárazság volt, és mindenki élve maradt.)
Az 1524-es év hemzsegett a katasztrofális jóslatoktól. A végben való hit elárasztotta egész Európát. Az igen tekintélyes Nicolaus Peranzonus de Monte Sancte Marie nevű asztrológus azt találta, hogy a fő bolygók következő együttállása a Halak csillagképben (a víznek a jelében) következik be, és ez tovább erősítette a hitet a végső özönvízben.
A bécsi egyetemen Georg Tannstetter asztrológus egyike volt azon a keveseknek, akik tagadták, hogy a dátum helyes. Saját horoszkópját elkészítve azt találta, hogy 1524 után is élni fog, ennélfogva a többi számításnak tévesnek kellett lennie. Az ő „ünneprontó” véleményét azonban senki nem vette komolyan.
Johannes Stöffler asztrológus már 1499-ben megjósolta, hogy a nagy özönvíz 1524. február 20-án (egyesek szerint 2-án) következik be. Annyira hittek a jóslatának, hogy több mint száz pamfletet írtak híres próféciájáról. Az ebben a konjunkcióban részt vevő bolygó a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz volt, a Nappal egyetemben. Az akkor még nem ismert Neptunusz szintén a Halak jegyében tartózkodott. Az igen nagy befolyást gyakorló Uránusz (valamint az akkor még nem ismert Plútó) azonban nem. Az együttállás dátuma azonban a régi naptár szerint február 23-a volt, nem pedig február 20-a.
Az 1524-re vonatkozó jóslatok hatására Németországban elkezdtek csónakokat építeni, míg egy bizonyos von Iggleheim gróf – nyilvánvalóan egy elkötelezett híve Stöffler képességeinek – egy háromszintes bárkát építtetett. Toulouse-ban Aurial francia elnök szintén egy nagy bárkát építtetett magának. Egyes európai kikötővárosokban a lakosság a kikötőben horgonyozó hajókon keresett menedéket. Amikor a megjósolt napon, amelyre von Iggleheim bárkáját elokészítette, csak könnyű eső esett, az árvízre váró tömeg ámokfutásba kezdett és jobb dolga nem lévén, halálra kövezte a jó grófot. A nagy tolongásban százakat tapostak halálra. Stöffler, aki túlélte a tömeg haragját, számításait átvizsgálva, egy új dátummal, 1528-cal állott elő. Ezúttal a jóslat már nem váltott ki semmiféle reakciót. Néha az embereknek megjön az esze. Mellesleg az Encyclopaedia Britannica 1878-as kiadása az 1524-et mint „ a rendkívüli szárazságról emlékezetes évet" említi.
1532.
Frederick Nausea bécsi püspök kijelentette, hogy nagy katasztrófa „közeledik" , amikor bizonyos furcsa eseményekről kapott jelentést. Elmondták neki, hogy egy üstökös mellett több véres keresztet láttak az égbolton, fekete kenyér hullott az égbol, valamint három Napot és egy lángokban álló kastély is láttak az égen. Egy nyolcéves római kislány története, akinek melleiből meleg vízsugár lövellt ki, végképpen meggyőzte a tudós püspököt, hogy közeleg a világ vége, és ezt a hírt közölte is a hívőkkel.
1533. október, reggel 8 óra
Michael Stiffel (Stifelius) matematikus és bibliakutató a Jelenések Könyvének tudományos vizsgálatából kiszámolta a Végítélet pontos dátumát. Amikor az esemény nem következett be, Lochau német kisvárosban, ahol a bejelentést tette, a furcsa módon hálátlan lakosok alapos megkorbácsolással jutalmazták, sőt egyházi megélhetését is elvesztette a be nem teljesült jóslat következtében.
Design©HoneyJen
AJÁNLOM AZ OLDALT
