Vörösmarty Mihály 1836-ban írta meg versét, amely az Auróra nevű almanachban jelent meg 1837-ben.
A költeményre Egressy Béni írt zenét 1843-ban, amikor annak megzenésítésére Bartay András, nemzeti színházi igazgató
pályadíjat tűzött ki. A mű ősbemutatójára 1843. május 10-én került sor a Nemzeti Színházban.
A Szózatot második himnuszunknak is nevezik.
Sokáig vita tárgya volt, hogy a Himnusz vagy a Szózat legyen
a nemzeti himnuszunk. 1843-ban a Pesti Hírlap a költeményt „a nemzet béke s hadi dalának” nevezte.

Vörösmarty alkotásának címe megadja a beszédhelyzetet, egy szónok (a költő) beszédet, szónoklatot intéz a magyar néphez.
Vörösmarty Szózata hasonló gondolatokat vet fel, mint Kölcsey Ferenc versei, sőt, mintha az ő gondolatmeneteit folytatná,
de hangvétele merőben más: míg a Himnusz egy ima, a Szózat sokkal inkább szónoklatnak hat, az elbeszélő szónoki szerepben
beszél és a hallgatót/olvasót szólítja meg; valamint a Himnuszban az ima szinte könyörgéssé válik az utolsó versszakban,
a Szózat sokkal lelkesítőbb, sokkal határozottabb, hazaszeretetre és hűségre ösztönzőbb. De számol a Himnusz aggodalmaival, s lehetőségnek látja a nemzethalált is: „Vagy jőni fog, ha jőni kell, a nagyszerű halál”.
Ugyanakkor lehetségesnek látja a jobb kor eljövetelét is „még jőni fog egy jobb kor".
Figyelembe veszi a Huszt figyelmeztetését is: „messze jövendővel” veti össze a jelent.
A költeményben a múlttal három, a jövővel hat versszak foglalkozik.

 

1. Hazádnak rendületlenűl Légy híve, oh magyar-. Bölcsőd az s majdan sírod is, Mely ápol s eltakar.	2. A nagy világon e kívűl Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell.	3. Ez a föld, melyen annyiszor Apáid vére folyt; Ez, melyhez minden szent nevet Egy ezredév csatolt.	4. Itt küzdtenek honért hős Árpádnak hadai; Itt törtek össze rabigát Hunyadnak karjai.
5. Szabadság! Itten hordozák Véres zászlóidat, S elhulltanak legjobbjaink A hosszu harc alatt.	6. És annyi balszerencse közt, Oly sok viszály után, Megfogyva bár, de törve nem, Él nemzet e hazán.	7. S népek hazája, nagy világ! Hozzád bátran kiált: „Egy ezredévi szenvedés Kér éltet vagy halált!”	8. Az nem lehet, hogy annyi szív Hiába onta vért, S keservben annyi hű kebel Szakadt meg a honért.
9. Az nem lehet, hogy ész, erő És oly szent akarat Hiába sorvadozzanak Egy átoksúly alatt.	10. Még jőni kell, még jőni fog Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Százezrek ajakán.	11. Vagy jőni fog, ha jőni kell, A nagyszerű halál, Hol a temetkezés fölött Egy ország vérben áll.	12. S a sírt, hol nemzet sűlyed el, Népek veszik körűl, S az ember millióinak Szemében gyászköny űl.
13. Légy híve rendületlenűl Hazádnak, oh magyar: Ez éltetőd, s ha elbukál, Hantjával ez takar.	14. A nagy világon e kívűl Nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze: Itt élned, halnod kell.