|
A Himnusz („Hymnus, a' Magyar nép zivataros századaiból”) Kölcsey Ferenc verse,
mely egyben Magyarország nemzeti himnusza.
A Himnusz a költő legnagyobb hatású verse, 1823-ban írta szatmárcsekei magányában.
A himnusz zenéjét Erkel Ferenc zeneszerző és karmester szerezte 1844-ben.
A nemzeti himnusz kiválasztása és története
A magyar himnusz szövegét Kölcsey Ferenc (1790–1838), a reformkor egyik nagy költője írta 1823-ban, és először 1828-ban
jelentette meg.
A himnusz zenéjét Erkel Ferenc zeneszerző és karmester szerezte 1844-ben, amikor a nemzeti dal zenéjére kiírt pályázaton,
az „Itt az írás forgassátok,/ Érett ésszel, józanon.
Kölcsey” jeligéjű pályázatával első díjat nyert, a többek közt Vörösmarty Mihály és Szigligeti Ede által is megtisztelt zsűri
döntésének köszönhetően.
A nyertes pályaművet először a budapesti Nemzeti Színház mutatta be 1844. július 2-án és július 9-én.
A magyar nemzeti himnusz csak 1989-ben került hivatalosan a Magyar Köztársaság alkotmányába.
1903 előtt az állami himnusz Joseph Haydn „Gott erhalte” című műve, az osztrák császári himnusz volt.
Egy anekdota szerint a szocializmus idején Rákosi Mátyás pártfőtitkár megbízta Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt egy másik,
„szocialista” himnusz szerzésével, amely szerinte a címerhez hasonlóan, változtatásra szorult.
Kodály Zoltán válasza erre annyi volt: „Minek új? Jó nekünk a régi himnusz.”
Ezzel az új himnusz témája lekerült a napirendről.
A vers szerkezete
A költemény műfaja óda, azon belül himnusz. Keretes szerkezetű költemény.
A vers keretét adó első és utolsó versszak – a könyörgés – imát, fohászt tartalmaz.
A keret által közrefogott versszakok a múltat és jelent állítják szembe egymással.
A 2–3. versszak a múlt dicső pillanatait emeli ki: a honfoglalást, a gazdasági virágzást és Mátyás király győzelmeit.
A következő versszakok a múlt szenvedéseiről szólnak:
a mongolok, törökök támadásairól, a belső széthúzásokról, a testvérharcokról.
A 6–7. versszakban a múlt képei összemosódnak a jelennel. A képek erejét az ellentétek fokozzák.
A vers végén a bűnök felsorolása után ismét elhangzik a fohász, de a hangsúly áthelyeződik:
a költő már csak szánalomért könyörög.
1.
Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Balsors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!
|
2.
Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.
|
3.
Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.
|
4.
Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.
|
5.
Hányszor zengett ajkain
Ozman vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!
|
6.
Bújt az üldözött, s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger felette.
|
7.
Vár állott, most kőhalom,
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virul
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!
|
8.
Szánd meg Isten a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Balsors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
