(3. rész)

A szabadságharc vezetője

Az 1848. februári francia forradalom hírére március 3-án felirati javaslatában az ellenzék programjának sürgős
törvénybe iktatását követelte.
Döntő szerepe volt abban, hogy az országgyűlés megszavazta a forradalmi átalakulás eredményeit rögzítő törvényeket és a bécsi küldöttség kikényszerítette Bécs hozzájárulását.
A Batthyány-kormányban pénzügyminiszter lett, nevéhez fűződik az önálló magyar pénz (Kossuth-bankó) megteremtése
és az ország első költségvetésének összeállítása.
1848 tavaszán és nyarán a forradalom eredményeit megszilárdítani törekvő kormány álláspontját képviselte, ugyanakkor mind szorosabb kapcsolatba lépett a radikálisokkal.

Az 1848 július elején megnyílt országgyűlésen ő volt megbízva a kormány politikájának képviseletével és a parlamenttel való érintkezéssel. Legnevezetesebb július 11-én tartott nagy beszéde.
Beteges volt, ami külsején is meglátszott ez csak fokozta fellépésének érdekességét.
«Midőn a szószékre lépek, hogy önöket felhívjam uraim, mentsék meg a hazát, e percnek nagyszerüsége szorítva hat keblemre.
A haza veszélyben van. Egyfelől a horvát és szerb lázadás, másfelől az osztrák minisztérium áskálódásai fenyegetik a kivívott eredményeket. A nemzet nem bízhatik másba, mint saját erejébe. Mondják ki önök,
hogy a nemzet el van határozva kormányának, alkotmányának, önállásának védelmére a legnagyobb áldozatokat is meghozni,
s hogy e tekintetben oly alkut, mely szabadságát és önállását legkevésbé is sérthetné, senkitől semmi áron el nem fogad,
hanem minden méltányos kívánatokat akárki irányában is örökké teljesíteni kész.
E célból szükséges a haderőnek 200,000 főnyire emelése, ennek felfegyverezésére pedig 42 millió forint».
Még mielőtt befejezte volna Kossuth, felkelt Nyáry Pál, az ellenzék vezére és esküre emelt kézzel felkiáltott:
"Megadjuk!"
Példáját pedig az egész ház követte. Kossuth keresztbe fonta mellén karjait s könnyes szemekkel mélyen meghajolt a ház előtt,
így fejezve be beszédét:
«Önök felállottak mint egy férfú és én leborulok a nemzet nagysága előtt s csak azt mondom:
annyi energiát a kivitelben, mint a mennyi hazafiságot tapasztaltam a megajánlásban s Magyarországot a poklok kapui sem
döntik meg».
Ez volt Kossuth legnagyobb szónoki sikere.

A király minisztere volt, de emellett nyíltan kikelt az ausztriai kormány ellen, melynek Magyarország felmondhatta a barátságot. Visszatért régi foglalkozásához: július 1-jétől megjelent a Kossuth Hírlap-ja jelenik meg, melyet ő sugalmazott
és melyben ő írja a legizgatóbb cikkeket. Az országgyűlésen nem többség szimpátiáját kereste, mely inkább
Deák és Batthyány felé irányult, hanem a radikálisokét, akiket előbb ő maga «törpe minoritásnak» gúnyolt.
Ez az állapot tarthatatlan volt és Kossuth nem tett semmit annak érdekében, hogy az ellentétek enyhüljenek.
Mindent előkészített arra, hogy a nyílt szakadás ne találja őt készületlennek. Legbizalmasabb barátai is azt hitték,
hogy testőrséget szervez és szándéka a nádort vagy elfogatni vagy magyar királlyá kikiáltani.

A tűrhetetlenné vált helyzetet teljesen felvilágosította az osztrák minisztérium nyílt állásfoglalása az 1848-as törvények ellen,
a magyar követség visszautasítása a bécsi Reichsrath által, és Jellacsics betörése.
Batthyány közbenjárási kísérletei nem vezettek célhoz. Mikor lemondott,
az országgyűlés már teljesen Kossuth befolyása alá jutott, kinek politikáját igazolni látszottak az események.

Szeptember 6-án Kossuth elrendelte az első magyar bankjegyek kibocsátását a védelmi szükségletek fedezésére.

A szeptember 11-ei ülés Kossuth vezetése alatt, forradalmi határozatokat hozott a pénzügy és katonaság dolgában
a megtámadott haza védelmére. Batthyány újabb kísérlete egy kabinetet alakítására nem sikerült, Kossuth pedig kijelentette,
míg más kormányt ki nem neveznek, ő megtartja székét.
Hívei már szeptember 14-én felszólaltak, ruházzák őt fel diktátori hatalommal és a viszonyok hatalma csakugyan azt adta kezébe.

Szeptember 15-én javaslatára választotta meg az országgyűlés a védelem megszervezésére az Országos Honvédelmi Bizottmányt. Szeptember 24-től végén nagy sikerű toborzókörúton (melynek állomásai Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét, Szeged,
Szolnok és Abony voltak) szólította fel az Alföld népét a haza és a jobbágyfelszabadító forradalom védelmére.
A Batthyány-kormány lemondásával a végrehajtó hatalom gyakorlása a Honvédelmi Bizottmányra szállt,
amely Kossuthot választotta elnökévé. Nemcsak az ausztriai kormány, hanem maga a nemzet is azonosítani kezdte személyét a forradalom, a szabadságharc ügyével. Ennek szervezésében csakugyan bámulatos tevékenységet fejtett ki.
Meg kellett újítani a régi, éppen nem megbízható tisztikart; oly férfiakat kellett vezéri polcra emelni,
kiknek tehetségében és jellemében megbízhatott a nemzet.
Görgey Artúr és Bem József egyenesen Kossuthnak köszönték kinevezésüket. Schwarzenbergnek az a terve,
hogy Magyarországot teljesen aláveti, még a mérsékelteket is Kossuth és a forradalom híveivé tette.
Alkudozásról nem lehetett szó; a fegyvernek kellett döntenie, a háboruban pedig senki sem pótolhatta
Kossuth szervezőtehetségét és azt a hatalmat, melyet az elmék fölött gyakorolt.

A szabadságharc további menetében óriási feladatokat oldott meg mind a hadsereg megszervezése, mind a nemzeti ellenállás és forradalmi helytállás gazdasági, társadalmi és politikai feltételeinek megteremtésében.

Miután Windisch-Grätz 1848-ban legyőzte a felsődunai magyar sereget és Pesthez közeledett,
Kossuth az országgyűléssel együtt Debrecenbe költözött. Itt fejtette ki a leglázasabb tevékenységet akkor,
midőn mindenfelé azt beszélték, hogy kivándorlásra, menekülésre gondol. Beszédeket tartott az országgyűlésen,
hol az igen erős Békepárt egyre nyíltabban kelt ki ellene, levelezett a hadvezérekkel, utasításokat, parancsokat küldözgetett,
majd maga is elindult a táborba, vitézségre buzdítva a katonákat,
összetartásra a vezéreket. Amellett még kezében volt az egész polgári kormány is, különösen a pénzügy.
Neki kellett gondoskodnia a sereg szedéséről, felszereléséről, élelmezéséről, a lelkesedésnek,
áldozatkészségnek ébrentartásáról.
Ezen tevékenységéért zárta őt szívébe, emelte nevét a csillagokig a magyar nép.
Ugyanakkor ekkoriban kelt rendelkezései közt is volt sok olyan, mely kihívta a szigorú bírálatot.
Görgey váci proklamációja óta teljesen független állást foglalt el a honvédelmi bizottsággal szemben;
ő ezt az ellentétet sem lecsillapítani, sem határozott fellépéssel megszüntetni nem bírta.
Dembinszky kinevezése fővezérré mélyen sértette mind a magyar tábornokokat.
Azt mondták, hogy neje túlságos befolyást gyakorol reá politikai ügyekben is és egész kormányzásának
némi családi szint tulajdonítottak.

1849. március 4-ei osztrák alkotmány, mely Magyarország jogait végképp megsemmisítette, valamint
az erdélyi és a tavaszi hadjárat szerencsés kimenetele újra igazolták irányát és politikáját.
Ekkor ragadtatta magát a legutolsó végzetes lépésre.
Kezdeményezésére a debreceni nemzetgyűlés 1849. április 14-én a Függetlenségi Nyilatkozatban a Habsburg-ház trónfosztását,
annak ellenére, hogy a képviselők igen jelentékeny része nyíltan vagy titokban ellenezte az elszakadást.
Kossuthot ugyanazon az ülésen, Madarász László indítványára, ideiglenes államfővé, kormányzó-elnökké választották.

A szabadságharc végső szakaszában felismerte, hogy új intézkedések lennének szükségesek a magyarországi nem magyar népek
nemzeti jogainak biztosítására. Egyre világosabbá vált, mennyire bajos Kossuthnak, a polgári kormányzónak,
kitől még a személyes bátorságot is megtagadták, igazgatni az országot akkor, mikor annak léte a háborútól
és annak vezetésétől függött. Buda elfoglalása volt a magyar ügy utolsó diadala. Kossuth Pestre tette át a kormány székhelyét,
de az osztrákok újabb betörése és az orosz intervenció miatt csak rövid ideig volt itt maradása.
Az országgyűléssel együtt Szegedre, majd Aradra vonult.
Ezalatt Görgey nyíltan megtagadta az engedelmességet a kormány iránt és maga a miniszterelnök, Szemere Bertalan is
Kossuth ellen fordult. Midőn a haza már elveszett, a temesvári csata után, ahol Haynau legyőzte Bemet és Dembinszkyt,
Kossuth 1849. augusztus 11-én Aradon Görgeyre ruházta a legfőbb polgári és katonai kormányzatot, aki röviddel ezután
– mivel a nagyobb áldozattal járó további harc értelmetlenné vált – letette a fegyvert.
Szeptemberi vidini levelében aztán Kossuth igaztalanul (bár a szabadságharc újrakezdésének feltételeit javítandó)
árulással vádolta Görgeyt, ami 150 évig akadályozza a nagy hadvezér reális értékelését.

Kossuth még aznap eltávozott Aradról Lugos felé. Bem seregének romjaihoz csatlakozott, de a kormányt nem vállalta fel újra,
bár Bem őt erre felszólította. A világosi kapituláció után török földre menekült, előbb azonban Orsovánál,
magyar földön elásatta a Szent Koronát.