I. Károly (Nápoly, 1288. – Visegrád, 1342. július 16.), Károly Róbert néven ismert magyar király, 1301-től koronás,
de csak az „Anjou párt” részéről elismert uralkodó, érvényesen – harmadszorra megkoronázva – 1310–1342 között uralkodott.
A történelemtudomány az 1308. évi királyválasztó országgyűlés alapján a második koronázás évét tekinti uralkodása kezdetének.
Ő volt a magyar Anjou-ház alapítója. Születésekor a Caroberto nevet kapta – amely név nem a Károly és a Róbert összetétele –,
Anjou Martell Károly és Habsburg Klemencia elsőszülött gyermeke.
Nyugati és északi politikájával igyekezett olyan szövetségi rendszert kialakítani, ami ellensúlyozza a Német-római Császárság nagyhatalmi helyzetét, valamint gazdaságilag is kedvezőbb helyzetbe hozza Magyarországot.
A honor rendszer kiépítésével a regálé – királyi jogon szerzett – jövedelmekre alapozva pénzügyi reformokat hajtott végre,
amivel jelentősen megnövelte a kincstár bevételeit. Károly Róbert uralkodásának második felében jelentős
– a török dúlás miatt csak nyomaiban fennmaradt – gótikus építkezések folytak, mint például a visegrádi királyi palota,
a soproni ferences kolostor káptalanterme és a diósgyőri vár átépítése. I. Károly 1342-es halálakor erős országot hagyott fiára,
Nagy Lajosra.

Károly Róbert címere

Családja

Első felesége Halicsi Mária, I. Leó halicsi király lánya volt, akit a forrásokban sokszor összekevertek második feleségével.

Második felesége a házasságkötéskor körülbelül 16 éves Piast Mária, II. Kázmér – a sziléziai Beuten hercege – lánya lett.
1318 közepén második felesége meghalt Temesvárott, ahol ekkor a királyi székhely volt. Ebből a házasságából fiú nem egy,
vagy két lánya született, de nincsenek biztos források ezért lehet az is, hogy esetleg egy sem.

Harmadikként 1318 vége felé Károly szövetségesének, János cseh királynak a testvérét,
az akkor körülbelül 13 esztendős Luxemburgi Beatrixot vezette oltárhoz, aki azonban egy év múlva, 1319 végén szintén elhunyt gyermekszülésben, újszülött gyermekével együtt.
Károlyt első három házassága trónörökös nélkül hagyta, és ez gyorsan újabb házasságra ösztökélte.

Negyedikként 1320. július 6-án Budán feleségül vette a I. Ulászló lengyel király lányát, a házasságkötéskor körülbelül 15 éves
Lokietek Erzsébetet, ami később fiuknak, Lajosnak jogalapot teremtett a lengyel trón megszerzésére.

Ebből a házasságából több gyermeke született:

- Károly vagy Katalin (1321)
- Károly (†1323)
- László (1324. október 1.–1329)
- Lajos (1326. március 5.–1382) I. (Nagy) Lajos néven magyar király
- András (1327. november 30.–1345. szeptember 18.), calabriai herceg, nápolyi trónörökös, majd a királynő koronázott férje
- Erzsébet (1327 és 1332 között)
- István (1332. augusztus 20.–1354)

Házasságon kívül született gyermeke egy Csepel-szigeti ágyasától
- Kálmán (1317/18–1375), győri püspök 1337-től 1375-ig.

Károly Róbert 1342. július 16-án hunyt el. Fiát, Lajost öt nappal később koronázták királlyá.

Külpolitikája

...Károly Róbert ekkor kezdett az osztrák hercegek helyett Luxemburgi János cseh királyhoz közeledni,
ami 1327-ben Nagyszombatban személyes találkozójukhoz vezetett, ahol közös pénzrendszerről is megállapodtak.
A találkozó után János rögtön Sziléziába ment, hogy onnan Ulászló fővárosa, Krakkó ellen vonuljon.
Károly Róbert fenyegető hangú üzenetére János elállt a támadástól, de szövetséget kötött a Német Lovagrenddel.
1328-ban Károly és János közös hadjáratot indított az osztrák hercegek ellen, akik az abban az évben megkötött
békeszerződésben megígérték Pozsony és a Muraköz visszaszolgáltatását, de csak Pozsonyt adták vissza.
1329 és 1332 között Ulászló súlyos harcokat vívott a Lovagrenddel, amiben Károly Róberttől jelentős katonai segítséget kapott.
Ekkor János cseh király is megtámadta Ulászlót, mire Károly kibékült az osztrák hercegekkel, és 1331 őszén nagy erőkkel,
állítólag 50 ezer katonával felvonult a cseh határra, mire János király kénytelen volt visszavonulni országába,
és 1332-ben békét kötött Károly Róberttel, aki ekkor visszakapta a Csák Máté egykori csehországi híve,
Cseh István által megszállva tartott Holics és Berencs határvárakat. Károly Róbert ettől kezdve arra törekedett,
hogy kibékítse egymással a cseh és a lengyel királyt, amire Ulászló 1333-as halálát követően fia és utóda, Nagy Kázmér idején,
1335-ben a visegrádi királytalálkozón sor is került. Kázmér azért is hajlott a megegyezésre,
mert minden erejével belső problémái megoldására akart koncentrálni, János pedig azért is, mert 1335 tavaszán a
karantán-tiroli örökség miatt fegyveres konfliktusba keveredett nemcsak II. Albert osztrák herceggel,
hanem Bajor Lajos császárral is...

Károly Róber nevéhez főződő további cselekmények:
(ezkről bővebben nem írnék, de feltétlenül meg kell említeni!)

- Balkáni háborúi
- Nápolyi és dalmáciai politikája
- Egyházpolitikája
- Bányászat és pénzverés
- Külkereskedelem
- Egyéb adók
- Kamararendszer

Hadszervezete

A tatárjárásig a királyi hadsereg alapvetően a királyi várszervezet királyi katonaságára épült.
Egy-egy királyi vármegye hagyományosan 400 katonát adott a seregbe. Ehhez járult a király udvari hadserege.
A várbirtokok eladományozása miatt ez a királyi hadszervezet lényegében széthullott a 13. század második felében.
Egyre nagyobb súlyt képviseltek a tartományurak hadseregei, a legnagyobbak közülük több ezer katonát is fegyverben tudtak
tartani.

Károly Róbert ennek ellensúlyozására kötelezte az országos főméltóságokat és a főpapokat, hogy a honor rendszer részeként
saját költségükön fegyveres csapatot állítsanak ki és bocsássanak a rendelkezésére.
Minden csapat uruk zászlaja alatt vonult hadba, ezért a zászló olasz neve (bandiera) után bandériumnak,
zászlóaljnak neveztek egy csapatot, amelyek hadilétszáma elvileg kétszáz (nemesi) harcos volt,
plusz az ennél nagyobb kisegítő személyzet (csatlósok, szolgák, fegyvernökök). A főpapok bandériumait az egyházi nemesek,
zömmel a prédialisták alkották.
Az esztergomi érsek és az erdélyi vajda két-két bandériumot volt köteles kiállítani.
Mindehhez jött a király bandériuma, amelynek békelétszáma ezer fő, hadilétszáma ennek többszöröse volt.
A királynénak külön bandériuma volt. A bandériumok alkották a hadsereg legütőképesebb részét, ezek páncélos katonák voltak.
Háború alkalmával csatlakoztak hozzájuk a királyi várak hivatásos katonái, a városok harcosai,
valamint a csatlakozott népek – kunok, székelyek – könnyűlovasai. Alkalmanként zsoldosok is kiegészítették a királyi sereget,
amelynek teljes létszámát legkevesebb 25 ezer főre becsülhetjük.

Károly Róbert korában megerősödött a már korábban is megfigyelhető lovagi kultúra.
A személynévanyagban a korábbiakhoz hasonlóan jelen vannak a lovagi kultúrára utaló személynevek,
mint Priamus („Perjámos”), Hektor, Achilles („Ehellős”), Alexander („Sándor”), Trisztán („Terestyén”), Roland („Loránd”),
Olivér. 1326-ban megalapította a Szent György-lovagrendet, ami nemzetközileg is az első világi lovagrend volt
az egyházi alapítású rendek után, de ez a kezdeményezés nem erősödött meg.
A király körül jelen volt azonban az udvari lovagság. A nyugati lovagi kultúrát a Károly Róberttel Nápolyból jött emberek,
mindenekelőtt a Drugetek terjesztették.
A lovagi kultúra erősítése érdekében Károly Róbert idején támogatták Szent László kultuszát, akit ekkor a lovagi eszmény megtestesítőjének tartottak.

Kancellária és írásbeliség

Károly Róbert korában az előző korhoz képest jelentősen megnövekedett a kiadott oklevelek száma.
A magyar szakirodalom 1308-tól számítja a tömeges jellegű okleveles gyakorlat korát.
Becslés szerint nagyjából 15 ezer oklevél maradt ránk az 1301 és 1342 közötti időszakból.
A királyi és királynéi oklevelek mellett ekkor már jelentős számban adtak ki oklevelet a főméltóságok, megyék, városok,
hiteleshelyek (például káptalanok).
A fontos szerepet játszó kancellária mellett önálló oklevélkiadó hellyé vált a hiteleshelyi feladatokat ellátó királyi
kápolnaispánság, amelynek vezetője viselte a titkos kancellári címet is.1308–1310 körüli az első ismert papíroklevél,
amely a drága pergament helyettesítette a szaporodó okiratoknál.

Károly Róbert korából való az 1334-es eredetű, első ismert káptalani szabályzat, a zágrábi káptalan statútuma.
Itt készült a Zágrábi krónika, korábbi magyar krónikák alapján a magyar történelem összefoglalása a 14. századig.
Budán a Kézai Simonnal korábban megszakadt krónikás hagyományt a budai ferences minoriták folytatták
az 1330-as évek elejéig.
Ezek alapján, valószínűleg Kálti Márk szerkesztésében készült el a Képes krónika,
amelyik Záh Felicián merényletének elbeszélése közben szakad meg.

Az írásoktatás Károly Róbert idején kolostori, plébániai és káptalani iskolákban folyt.
1308-ban a budai zsinat előírta, hogy a káptalani iskolákban ingyen tanítsák az egyház klerikusait és a szegény tanulókat,
a többieknek tandíjat kellett fizetni. Előírta továbbá a nagyobb káptalani iskolákban a jog és a logika oktatását,
valamint erősíteni kívánta a – latin – grammatika tanítását.
A zágrábi káptalan 1334-es statútuma szerint is a koldulásból élő szegény tanulókat is ingyen kellett tanítani.
Itt az iskola két tanárral működött, az egyik a grammatikát, a másik az éneket tanította.
Főként a káptalani iskolák képezték azt a világi értelmiségi réteget, amelyet latinul litterátus, magyarul deák néven illettek.
Ebben az évszázadban jelentek meg, majd a század második felére számuk nagyon meggyarapodott, ami jelezte,
hogy a műveltség már nem egyházi monopólium.

A kor hivatalos kultúrnyelve még a latin volt, csak egyetlen összefüggő nyelvemlék maradt ránk,
a Gyulafehérvári Sorok 1310–20 körüli másolata, amely latin szentbeszédek verses összefoglalóinak magyar fordítását
tartalmazza.
1330 körül készült el a Magyar Anjou-legendárium, amely képekkel illusztrált tankönyv Károly Róbert gyermekei számára,
a szentek életéről. Az 1330-as években készült el a kétkötetes Nekcsei-biblia, Nekcsei Demeter tárnokmester részére.

Gazdasági intézkedései

Az Árpádok idején a magyar királyok kétféle fő jövedelmi forrással rendelkeztek.
A nagyobb részt a királyi földbirtokok jövedelmei tették ki, amelyek a királynak mint földesúrnak jártak.
Ezek voltak a domaniális jövedelmek. A kisebb részt azok jövedelmek jelentették, amelyek a királyt felségjogon,
mint uralkodót illették meg. Ezek voltak a regálé jövedelmek. Ilyenek voltak a vámok, a bányabér (urbura), a pénzverési,
a kényszerpénzbeváltási (kamara haszna lucrum camerae) jövedelmek stb.
Károly Róbert igyekezett a megcsappant kincstárat a regálé jövedelmekre alapozva feltölteni.
Ebben fő segítsége Nekcsei Demeter volt, aki 1315 és 1338 között, tehát szokatlanul hosszú ideig töltötte be
a tárnokmesteri tisztséget, s aki az államháztartás fő irányítója volt.
A váltásra az ösztönözte őket, hogy a királyi uradalmak a 14. század elejére erősen megcsappantak, ugyanakkor a felfutó
árutermelés és pénzgazdálkodás miatt lehetőség nyílt a pénzbevételek erőteljes fokozására.

A király 1327-től nagy birtok-visszaszerzési akcióba is kezdett, biztosai 15 éven át járták az országot,
és visszavettek minden olyan birtokot, amelynek tulajdonjogát haszonélvezői nem tudtak kétséget kizáróan bizonyítani.
Ezen kívül a levert tartományurak birtokai is királyi tulajdonba kerültek. Mindezeket azonban a tisztségviselés idejére szóló honorbirtokként továbbadta tisztségviselőinek, azaz bevételeikkel nem tudta a kincstárat közvetlenül gyarapítani,
az államháztartás problémáinak megoldása a regálé jövedelmekre maradt. A 14. századra több korábbi regálé is megszűnt vagy jelentéktelenné vált, ilyenek voltak például a nyestadó (marturina), a szabadok dénárja, a székelyek ököradója,
a rendkívüli terményadó.