...Egy szép piros "rózsa hevert lenn a porban,
Mellette férfiak és nők haladtak el sorban,
Mindenki ráfigyelt, mindenki megnézte,
Olyanok is voltak kik felvették kézbe.
De el egyse vitte, mind eldobta újra,
Igy került a rózsa ismét a porba, s az útra.
E méltatlan bánás a szívemig hatott.
S míg csak fel nem vettem, nyugodni nem hagyott.
De biz "én" is dobtam mert nem volt már szára,
Igy a szép rózsafej, szemétnek lett szánva.
Míg tűnődtem sorsán, meglepetés történt:
Kivétel törte át a szokást, a törvényt.
Egy féllábú lányka, mankójára dőlve,
Reszkető kezével nyúlt érte a földre..
Magával is vitte, s oly boldogan nézte,

TALÁN SZENVEDNI IS KÉSZ LETT VOLNA ÉRTE"!!!

Pedig "Ő" is tudta: mért került utcára.
Hogy már megvan tépve, hogy már nincsen szára.
De érezte, mintha sorsuk közös lenne??

"ÉS IGY ÖNMAGÁT BECSÜLTE MEG BENNE!

(Czövek Sándor)