Ennyi volt...

Egykor barátok voltunk,
Egykor egymás kezét fogtuk.
S együtt vonultunk az alkonyatba,
Egymás remegő kezét szorongatva.

Régen két szemembe néztél,
Minden szó nélkül meséltél.
Elég volt egy pillantás, s tudtam mit érzel,
Nem kellett mondanod semmit,
Szívemmel éreztem, mit átéltél.

Minden már csak szép emlék,
A sok közös perc elmúlt rég.
Már nem vagy itt, és én sem vagyok melletted,
Ennyi volt a nagy barátság, véget ért hirtelen.

De mindez csak bennem hagy nyomot,
Hogy nélküled a föld is máshogy forog.
Te nyugodtan alszol, nem hull könnyed,
Nem gondolsz rám, elfedtél könnyen.

Ennyi volt, te tovább tudtál lépni,
Neked könnyű nélkülem élni.
Csak nekem fáj, hogy elmentél,
Csak az én szemembe fúj könnyet a szél...

Sírni akarok és eltűnni, elhagyni a világot, elmenni.
nemtudni, hogy létezik jó, nemérteni, mi a rossz szó.
Tudni:én vagyok az ismeretlen, égő sebekről emlékem ne legyen!
elfutni és nem ismerni senkit, rohanni és nem szeretni valakit.
Azt akarom, hogy többé már ne fájjon, én csak élni szeretnék egy másik tájon!
Élni, élni és többé már nem szenvedni, élni, élni és senkit sem szeretni.
Úgy élni, hogy tudjam: nem szeretnek, élni úgy, hogy közben semmi legyek!

Gárdonyi Géza: Útra készülődés (részlet)

„Miatyánk Isten, mindeneknek Atyja, kihez hajlunk, mint fű a Nap felé,
az én szívem kétség nem szorongatja, midőn indulok végórám felé.
A halál nekem nem fekete börtön, nem fázlaló, nem is rút semmiképpen:
Egy ajtó bezárul itt a földön, s egy ajtó kinyílik ott fenn az égen:
Ez a halál!”

Vissza