Érzelmek 2.
 

De az vagyok, kinek nem nő fű a sírján.
Három madár
Úgy érzem három madár vagyok:
Az egyik, aki énekel halálig,
a másik, aki szárnyal kifulladásig,
a harmadik, aki ül és számolja hibáit.
Úgy érzem három virág vagyok:
Az egyik, aki a napot befonja,
a másik, aki méhét csalogatja,
a harmadik, aki szirmait hullatja.
Úgy érzem három világ vagyok:
Az egyik most születik forogva,
a másik, aki vajúdik ordítva,
a harmadik széthullik darabokra.
Úgy érzem nem az vagyok, aki szeretnék lenni.
Úgy érzem nem azt teszem, amit szeretnék tenni.
De az vagyok, kinek a föld jajong kínján.

A kezdet

"Honnan jöttem, és hol bukkantál rám? - kérdezi a gyermek az anyját.
És ő könnyes mosollyal válaszol, gyermekét keblére vonva:
"A szívemben rejtőztél, drágám, mint a vágy.
Te voltál a legkedvesebb játék babám és az Isten képmása,
akit reggelenként agyagból alkottam magamnak, újra és újra alkotva téged.
Házi istenségünk szentélyében laktál, és az istenséget imádva téged imádtalak.
Te éltél reményeimben és szerelmemben, az életemben és az anyám életében.
Az otthonaink felett uralkodó Halhatatlan Szellem öle időtlen idők óta téged ringatott.
Illat voltál, és körüllebegted fiatal szívem nyíló szirmait.
Életerős tagjaimon a te harmatos lágyságod szikrázott, mint az égi parázs napkelte előtt.
És te, az egek első kedvence, a hajnali pirkadás ikertestvére,
a földi lét hullámain hajózva végre kikötöttél a szívemben.
Amint merően a szemedbe nézek, belekáprázom a csodába:
te, aki mindenkihez tartoztál, most csak az enyém vagy.
Azért szorítalak úgy a szívemre, mert félek, hogy elveszítelek.
Világok kincse: milyen varázslat vetett az én karcsú karjaimba?"
(Rabindranath Tagore)

Dante: Volt egyszer egy szerelem

Elmentél tőlem kedvesem,
S én hagytam, menj csak el.
Hiába lett volna minden,
Ki menni akar hagyni kell.

Mosolygott hozzá két szemem,
De mögé más senki nem néz,
Játszani a közömbös embert,
Most látom milyen nehéz.

Ha most valaki megkérdezné tőlem,
Mit jelentesz nekem,
Büszkeségembe azt felelném
Semmit,csak elmúlt szerelem.

Elmegyünk egymás mellett,
A két szemed rám nevet
Kacagva köszönök én is,
De hangom egy kicsit megremeg.

Mosolygok az utcán sokáig,
De aztán ahogy befórdulok,
Fáradtan szememhez nyúlok
És egy könycseppet szétmorzsolok.

Túrmezei Erzsébet: HISZEK A SZERETETBEN

Fehér szobánkban napsugarak járnak.
Kék öszi ég, nincs rajt egy kósza felleg.
Szívemben boldog, halk dallamok kelnek:
Hiszek a szeretetben.

Valamit kérve kértem, várva vártam,
s úgy tusakodtam a keserü "nem"-mel.
Most bízom, s várok békén, türelemmel.
Hiszek a szeretetben.

Hiszek benne, ha nem látom, ha látom,
Hiszek, ha ád és hogyha "nem"-mel éget.
Nem ismerek mélységesebb mélységet.
Hiszek a szeretetben.

Tudom, hogy enyém. És tudom: a létem
Szétosztogatni édes kötelesség!
Hogy mások is ujjongva hirdessék:
Hiszek a szeretetben.

Vasas Mihály ~ Sírni volna kedvem

Sírni volna kedvem!
Sírni és zokogni,
a bánatot kitombolni,
törni, zúzni az emléket,
a szívemből kiirtani.

Sírni volna kedvem!
Sírni s ordítani,
fájdalmam elzavarni,
kikergetni a világból,
s örökre elfeledni.

Sírni volna kedvem!
Sírni, de nevetve,
sikoltva s észt veszve,
kiröhögni a bánatot
mely lelkemet elvette.

Vissza