Gondolatok 3.

Fuchs Éva: Önvallomás /részlet/

Ha az ember szeretettel él, nincs idő. Időtlenség van. Csend és nyugalom. Ahol nincs meghitt szeretet, ott semmi sincs. Az élet sohasem adja fel, az egyedüli valóság maga az Élet! A tudat bármely pillanatban, amikor úgy tetszik neki, emlékezhet, kicsoda is valójában, emlékezhet a valóságra, emlékezhet a szeretetre.
Ösztönösen tudom: mi mindannyian az élet gyermekei vagyunk, az életé, és a szereteté. Ki előbb, ki később rájön erre az örök igazságra...
Az élet állandóan jelenlevő. Nem kezdődik és nem ér véget. Fogantatás, születés, halál csak bekezdések, amelyek egy mindig folyamatosan létező individualizmusnak újabb és újabb létformáit vezetik be. A valóság sohasem törődik az emberi megítéléssel. Az ember életcéllal rendelkezik, ha nem ismeri célját, akkor sorsszerű események hozzák tudatára.
Egyszerűen ezért írok.
Talán nem tudatosan. Valaki vagy valami erre ösztönöz, itt legbelül. Vannak gördülékeny mondatok, vannak kevésbé gördülékenyek. Mindegyik őszinte.
Vannak nagy-nagy csendek.Kifogyhatatlan erő bennem a szeretet. Ezt a meleget és harmóniát szeretném kisugározni.

"Olyan nagyképűen magabiztosan szoktunk ítélni! Megvan a véleményünk: ez ilyen, az olyan. Pedig dehogy tudjuk, milyen a másik ember! Egy másik életből csak a felszínt látjuk, a jéghegy csúcsát. De hogy mi is történt egy másik ember életében a születésétől kezdve mostanáig, hogy mitől lett ilyenné, milyen terheket hordoz, mennyi érték és szépség van benne, csak talán nem volt, aki előcsalogassa, észrevegye - sokszor alig-alig sejtjük!"
(Székely János)

Azt mondod, látod és azt mondod, érted.
De azt, hogy miért van, mégis újra kérded.
Kerestél, kutattál, s feltártál sok csodát,
De nem találtál többet, mint lábnyomaid porát.
Mert szemeddel mindig a távolt kutattad,
És a célokat mindig másoknak mutattad.
Nem vetted észre, hogy a véletlen csodája
Benned van elrejtve, s nem a nagyvilágban.
Nem. Nincs az útnak vége, csak a tükrön át kell lépni,
Meg kell tanulnod most önmagadra nézni.
Te magad változz, hogy a Titok Örök Fénye
Felragyogjon Benned és felébredjél végre.
Légy a csend mestere, bírd Tudatod szóra,
És a legmerészebb álmaid válnak valóra.
(Müller Péter)

Szijártó Péter: nő

Van amikor a másik szobába vonul, van amikor úgy sír hogy kívül nevet
van amikor örömében könnyezik, van amikor eltitkolja hogy szeret
van hogy csak érted él, és tudod hogy halni is érted fog
van hogy nem viseled el, de van hogy imádod ha nyafog
könnyű ruhákban jár, s neked örök rejtély marad
van hogy egy nő csak puha vászon, test, meztelen darab
mennyi égő virág között van hogy csak egyet mentenél
van hogy pokolra jutsz miattuk s szíved a tűzbe ér
van hogy aranyban látod, van hogy egyiptom barna
s reméled hogy lesz olyan fehér, mint egy papíralma
van hogy igent mond, van hogy csak a fejét rázza
van hogy többet mondana rólad egy igaz nő álma
van hogy bejön a szobádba, van hogy kifesti az életed
és tudom hogy olyan is van, hogy együtt nem lehet.

Nem az a fontos, hogy meddig élünk,
Hogy meddig lobog vérünk,
Hogy csókot meddig kérünk és adunk,
Hanem az, hogy volt egy napunk,
Amiért érdemes volt élni.
Ady Endre