Gondolatok 2.
 

Weöres Sándor: A létezés

Nézz meg egy kődarabot, egy kalapácsot, egy bokrot, egy paripát, egy embert: mindegyik keletkezett, pusztuló, határolt, egyéni, külön-lévő.
De közös lényegük, a létezés, nem keletkezett, nem pusztuló, nem határolt, nem egyéni, nem külön-lévő. A létezés mindenben azonos.
A sokféle keletkező és pusztuló alakzat: ez az élet.
Az örök egymásután, melynek minden alakzat csak egy-egy állomása: ez a létezés. Az ember az egyetlen, aki a változókban a névvelrögzíthetöt keresi: értelme van. Az ember az egyetlen, aki önmagában az egyéni és feltételes dolgok alá, a közös és feltétlen létezésig ás: lelke van.

"Amíg azt hiszed, hogy dobog valahol egy szív, mely érted dobog, bocsáss meg az embereknek. Egy emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban, elég, hogy megbocsáss mindazoknak, kiknek önző és komisz szívét megismerted:
elég, hogy megbocsáss az emberek összességének.
Nem kell sok, hogy a reménytelenség közepette megengeszteljenek.
Egy ember is elég. S nem igaz, hogy nem találkoztál ezzel az emberrel.
Csak éppen ideges voltál, vagy türelmetlen és mohó, s odább mentél.
Mert ember vagy, s mert ilyen az emberi szív."
(Márai Sándor)

Szeretet...Mi is a szeretet? Érzelem...? De valóban érzelem? Ennél több... A szeretet nem érzelem, hanem cselekvés. A szeretet mindig a másik emberért létezik. Nem azért szereti a másik embert, mert "viszontszeretetet "vár. Örül a viszontszeretetnek, de nem azért szeret, hogy őt szeressék. A valódi szeretet nem vár a másik szeretetére, már akkor is szeret, amikor a másik ember még nem szeret, és azután is szeret, amikor a másik már nem szeret. Szeretni annyit jelent:adok, nem pedig kapok. Adom önmagamat, adom örömöm, bánatom, érdeklődésem, együttérzésem, barátságom, hálám, értelmem...
A szeretet lényege a másik-centrikus gondolkodás és cselekvés. A szeretet törődő és felelősségteljes. Figyel a másik ember kimondott és kimondatlan igényeire. Szükséges hozzá a másik ember tisztelete. Akit szeretek, annak tisztába vagyok egyéniségével. Őt szeretem, nem egy illúziót, egy képet, és nem azt, akinek szerintem lennie kéne.
Ehhez pedig ismernem kell őt.
Szent Ágoston mondta, nem lehet valakit szeretni, akit nem ismerek,és nem lehet megismerni valakit, akit nem szeretek. a szeretet lényege, hogy nem függ semmitől. a szeretet elfogadás. a szeretet elfogadja a másikat, ahogy a másik van. Nem akarja megváltoztatni. Megváltoztatni csak önmagunkat lehet. Lehetetlen mások szeretete önmagunk szeretete nélkül. Szeretni azt jelenti, fény és melegség vagyunk a másik számára. Minél inkább szeretünk és odaajándékozzuk magunkat, annál értékesebb lesz életünk.

(Hermann Hesse)

"Nagy bátorság kell ahhoz, hogy egy ember fenntartás nélkül engedje szeretni magát. Bátorság, csaknem hősiesség. A legtöbb ember nem tud szeretetet adni és kapni, mert gyáva és hiú, fél a bukástól. Szégyelli, hogy odaadja, s még sokkal inkább szégyelli, hogy kiadja magát a másiknak, elárulja titkát. Azt a szomorú, emberi titkot, hogy szüksége van gyöngédségre, nem tud meglenni nélküle. Mert azt hiszem, ez az igazság."
(Márai Sándor)

"A szeretetnek három alkotóeleme van: az adni, az elfogadni tudás és a sebezhetőség. Ha valaki nem képes adni és elfogadni, nem tud szeretni, és aki szeret, a rövidre zárt, erőszakos megoldásokat is félreteszi. A szeretet leleményességét kellene megtanulnunk, s megvalósítani a mindennapjainkban. Mert bár az ember mindig a saját korát tartja a legszeretetlenebbnek, legelfásultabbnak és legidegenedettebbnek, a szeretet végtelenül hétköznapi dolog.
Nem feltűnő, nem látványos, nem a sikert középpontba állító, és az ezt istenítő korban talán ezért nem is lehet olyan népszerű. A mi korunkban sem az, melynek egyik legfőbb parancsa, hogy légy sikeres, rövidtávon és látványosan. Pedig a csak sikerből élni akaró élet végtelenül szegény emberileg. Nagyon könnyen összeroppan, és a kudarccal nem tud mit kezdeni. A szeretet el tudja viselni a kudarcot, és erőt tud adni az újrainduláshoz."
(Bölcskei Gusztáv)

 

Márai Sándor: Az emberi jellemről

A legérdekesebb tünemény, mellyel az emberi életben találkozhatunk, az emberi jellem. Semmi nem olyan érdekes, meglepő, kiszámíthatatlan, mint a folyamat, melynek során egy ember elárulja jellembeli sajátságait... S mert a jellem maga az ember, hasztalan iparkodunk eltitkolni azt: jellemét éppen olyan kevéssé rejtegetheti az ember, mint ahogy testi lényét nem tudja elrejteni semmiféle ködsapka.
Ideig-óráig viselhetünk az életben álszakállt és álruhákat, de egy pillanatban lehull rólunk minden jelmez, és megmutatkozik a valóság. Egy mozdulat, egy szó, egy cselekedet végül is elárulja igazi jellemünket: az álarcosbál csak alkalmi lehet.
S a találkozás egy jellem valódi sajátságaival a legnagyobb emberi élmény, melyben részünk lehet.

 

 

"Némelyik ember akárhány iskolát jár is, akárhány könyvet olvas is, az értelme homályos.
Tud szavakat, könyvcímeket, dátumokat, de ha a véleményét kérdezzük, elámulunk az ostobaságán. Másik ember, ha analfabéta is, világos értelmű, jó érzésű. Áldás azoknak, akik vele, mellette élnek."
(Gárdonyi Géza)

Vissza