Tündérek

Kik is Ők valójában?

Biztosat nem tud senki, feltételezéseknek már tömkelegét bocsátották piacra. Amiben megegyeznek a misztikusok, faerie-kutatók (Fae - fényes nép; fairy, faerie - tündér) és nyitott gondolkodók, az az, hogy a tündérek az asztrális, azaz a nem látható világ lényei, akik csak bizonyos időközönként, akkor is rövid időre jelennek meg a fizikai síkon, azaz az emberihez hasonló formában. A másik megállapított "tény", hogy a tündérek nem egy csoport, hanem mondhatni egy különálló faj, sok alfajjal. Ami közös bennük, az az, hogy ők egyszerre több síkra (fizikai, asztrál, mentál stb.) is nyitottak, mindegyiken megnyilvánulnak, tudatuk nagyobb részét használják ki, mint az ember. Ebből fakadóan számunkra végtelen és elbűvölő erővel rendelkeznek.

A tündérek felbukkanását számtalan régi napló és irat igazolja, rengeteg helyen tűntek már fel, mégis a találkozásokat az emberek mesés elemekkel szőtték át. A tündék egyrészt csodásak, mert szépek, kecsesek, okosak, énekük elragadó, műveik emberfelettiek, másrészt félelmetesek, mert a hozzájuk fűződő babonák sanyarú szerepet vetítenek rájuk. Gondoljunk csak a népi hiedelmekre, miszerint a tündérek elrabolják és kicserélik az emberi csecsemőt a sajátjukra. Sok esetben a boszorkányokat is ilyen tündérgyerekeknek tartották, és mert féltek a bűvölésüktől - különösen a férjes asszonyok :-) - és a szemmelveréstől, inkább máglyára vetették a - legtöbbször - fiatal szüzeket. Ez lett hát a tündércsemeték sorsa (a népi elgondolások szerint), s mindeközben az embergyerekek Tündérhonban vendégeskedtek (a rossz nyelvek szerint raboskodtak) s a Fényes Nép segítségére voltak, azáltal, hogy ők nem érinthették fémet, míg az emberek igen, sőt az emberek fiaiból adottságaiknál fogva kiváló harcosokat is neveltek).

A tündék a világ körein belül halhatatlanok és sosem betegszenek meg. Hasonlítanak az emberekre, azzal a különbséggel, hogy a tündék mindannyian gyönyörűek. Sokal jobbak az érzékszerveik és tisztább a tudatuk, mint az emberé, betegségek nem támadhatják meg őket és olyan sebekből is képesek felgyógyulni, ami emberre nézve bízvást halálos lenne. Középföldén a tündék különböző nemzetségei élnek, és ezek néhány tulajdonságban különböznek egymástól mind fizikailag, mind életfilozófiailag.

Az erdei tündék (laiquendek) például a legjátékosabbak és leghuncutabbak a tündék nemzetségei közül, és mivel ők voltak azok, akik soha nem látták Valinort (a tündék földjét), nem vágyakoztak a Tenger után mindaddig, amíg a Tenger hívó szavát nem érezték. (pl. Tolkien történeteiben az erdőtünde herceg Legolas nem tudott ellenállni a Tengernek, ezért az elbeszélések szerint Glóin fia Gimlivel, a tündebaráttal együtt elhajózott Valinorba).

A nemestündék (noldák) erőteljes felépítésűek, többnyire fekete hajúak és neves kovácsok, fémmívesek kerültek ki közülük. Ők voltak azok, akik sürgették a visszatérést Beleriandba, és akik a legnagyobb számban tértek vissza oda. A Harmadkor végére már csak kevés nemestünde maradt Középföldén. Főként Tirion városában éltek.

A vanyák (széptündék) méltón nevükhöz kecsesek, szőke hajúak, kék szeműek voltak. Legtöbbjük a valák árnyékában élte le életét, főként Valimarban.
A tündék Harmadik Házáról, a telerekről nem sokat tudni, mindössze annyit, hogy ők érkeztek utolsóként Valinorba. Városuk Alqualondë.

A féltündék ember és tünde különös házasságából születtek, de ez igen ritka volt. Eärendil és Elwing fiai, Elrond és Elros választhattak a halhatatlanság és a halandó lét (amit a tündék az emberek ajándékának tartottak) között. Elrond az előbbit, Elros az utóbbit választotta (igaz, jóval tovább élt, mint bármelyik más halandó), és Tar-Minyatur néven a legnyugatibb emberi birodalom, Númenor ura lett.

Kik hát a Fae?

Pontosat nem tudni.
Mesés csodás lények, akik nem bántanak, ha nem zargatjuk őket (s ez így van majdnem minden nem fizikai entitással). Szép, s mondhatni elvont világukba zárkóznak, harmóniában élnek a természettel és önmagukkal. Nem jók és nem rosszak, egyszerűen mások mint mi, és nekik mi éppoly furák vagyunk, mint minekünk az ő féktelen világuk.