|
  
Platypus-Isten tréfája
Hihetetlen fura egy állat ez a kacsacsőrű emlős. Ezért is gondoltam, hogy feltétlenül szeretném nektek is megmutatni.
Egy bonyolult ősemlős. Az evolúció egyik fura teremtménye a paradoxus névre is keresztelt kacsacsőrű emlős, amely az emlősök között az egyik legrégebben kialakult faj közé tartozik. A furcsa kinézetű élőlény már sokszor meglepte a természettudósokat, legelőször felfedezésekor, napjainkban pedig azzal, hogy a többi emlőshöz képest rendkívül bonyolultan dől el az állat neme.
A kacsacsőrű emlős az emlősök osztályának a kloákások rendjébe és a kacsacsőrű emlősök családjába tartozó egyetlen élő faj. Kelet-Ausztráliában élő, részleges vízi életmódot folytató különös kinézetű tojásrakó emlős.
   
Felfedezése
A 18. század második felére a földrajzi felfedezések egyik fő célpontjává egyre inkább az „Ismeretlen Déli Földrész” vált. A korabeli felfedezők és a tudományos közvélemény ezt a mai Ausztráliában vélte megtalálni. Az első európai utazókat nagyon meglepte a földrész különös állatvilága, főleg az erszényesek és a kengurufélék. Még inkább meglepte az európai természettudósokat a tojásrakó emlősök, leginkább a különös kinézetű kacsacsőrű emlős felfedezése.
Amikor az első példány 1798-ban Angliába került, sok tudós egyszerűen ügyes hamisítványnak tartotta a maradványokat, amiket mintha egy hód farkából, egy vidra törzséből és egy kacsaféle csőréből fabrikáltak volna össze. További, jobban tartósított példányok láttán azonban el kellett fogadniuk, hogy a természet ilyen teremtményeket is képes „produkálni”. További meglepetéseket okoztak azok az aranyásók, akik beszámoltak róla, hogy a nőstények tojásokat raknak. E hihetetlennek látszó tulajdonságai miatt első latin neve az Ornithorhynchus paradoxus volt.
Meglehetősen keveset tudunk arról, hogyan alakultak ki a tojásrakó emlősök ősei. Fosszíliák alapján úgy tűnik, hogy az emlősök ezen csoportja a mezozoikum során jelent meg.
Ausztrália különleges, ősi jellegű fajokból álló állatvilága azért maradhatott fenn, mert kontinens a mezozoikum vége óta elkülönült más földrészektől. Ausztrália egykor a Nagy Déli Kontinens részét alkotta, amelyhez a mai Új-Guinea, India, Antarktisz, Afrika és Dél-Amerika is tartozott. Jelenleg ősi jellegű emlősök Ausztrálián kívül Észak- és Dél-Amerikában találhatók: más földrészeken vagy az éghajlat vált zorddá, vagy a méhlepényes emlősök szorították ki az ősi jellegű emlősöket.
A kacsacsőrű emlős kb. 50 cm hosszú állat. Áramvonalas testalkata a hódéra emlékeztet, ám széles és lapos szájszerve („csőre”) a kacsáéra hasonlít (viszont nem szaruból, hanem kemény bőrből van, és ennek megfelelően érzékenyebb). Fogai sincsenek (csak az újszülötteknek). Testtömege 700 és 2400 g között változik: a hímek nagyobbak, mint a nőstények. A hímek hátsó lábaikon „sarkantyúkat” („fullánkokat”) viselnek, és azokhoz méregmirigy csatlakozik: a sarkantyúkat vetélkedéseikben használják. A méreg nem veszélyes, de rendkívüli fájdalmat okoz, amit fájdalomcsillapítók (közéjük értve a morfiumot is) sem mérsékelnek. Valószínűsítik, hogy a kacsacsőrű emlős mérge közvetlenül a fájdalomreceptorokra hat.
A részlegesen vízi életmód eredményeként ujjai között úszóhártya alakult ki. A vízben főleg lapos, a hódokéra emlékeztető farkával hajtja magát.
A kacsacsőrű emlős úszás közben nemcsak szemét csukja be, de orrlyukait és fülét is szorosan bezárja, miközben csőrét oldalirányban ide-oda ingatja (ezt szakkád mozgásnak nevezik). Csőrének mindkét felületén körülbelül negyven-negyvenezer, vízszintes sorokba rendezett elektromos érzékelő és további harmincezer nyomásérzékelő pálcika található. A két sejtfajta az ember látókérgére emlékeztető módon rétegződik a csőr felületén, és az agy tevékenységének jelentős részét az ezektől kapott információk feldolgozása köti le. Úgy tűnik, a kétféle adat együttes feldolgozásával a kacsacsőrű emlős egyfajta "víz alatti térlátásra" tesz szert. Az elektromos érzékelők felfogják az egészen kis állatok egészen kis izommozgásai keltette jeleket is, a nyomásérzékelők pedig a vízben álló, lebegő, illetve mozgó dolgokról visszaverődő (illetve általuk keltett) hullámokat észlelik. A kétféle információ együttes feldolgozása lényegesen jobb képalkotást tesz lehetővé a zavaros vízben, mint a látás. Az érzékelő pórusok módosult nyálkamirigyek.
Párosodás után a nőstények hosszabb üreget vájnak, és ebben rakják le, majd költik ki tojásaikat általában kettőt. A tojások gömb alakúak, fehérek, lágy héjúak és kb. 11 mm átmérőjűek. A nőstények testükkel melengetik a tojásokat, amíg ki nem kelnek a teljesen fejletlen kicsinyek, akik az erszényesek újszülötteihez hasonlóan vakok és csupaszok. A kicsinyeket a nőstények anyatejükkel táplálják, ám a tej nem az emlőbimbóikből jön (az nincs nekik), hanem a hasi bőrszövet alól szivárog, mint az izzadság. A nőstény 3-4 hónapig gondozza kicsinyeit, és ha vadászni megy, betemeti a nyílást. A hímek nem vesznek részt az utódok gondozásában.
Design©HoneyJen
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
