|
Medúzáknak azokat az áttetsző, kocsonyaszerű élőlényeket nevezzük, amelyek az óceánok vízeit népesítik be a víz-tömeg legfelső szintjétől, a legalsókig. Angol elnevezésük a jellyfish (szó szerint kocsonyahal), is ebből ered.
Rendszertani besorolásuk a következő: - az űrbelű állatok törzsének, a csalánozók altörzsének, medúzafélék osztályába tartozó, szabadon úszó, szövetekkel rendelkező egyedeiről beszélünk. Tágabb értelemben olykor a medúzák közé sorolják a külön cikkben tárgyalt bordásmedúzákat is, amelyek az űrbelűek másik törzsét alkotják. Bár ezek sokban hasonlítanak a csalánozók osztályai közé tartozó medúzákhoz, ezektől lényegesen különböznek annyiban, hogy a bordásmedúzák kötőszövetesek és idegrendszerük van.
 
Minden medúzára jellemző: A felépítő sejtek valódi szöveteket alkotnak. Testszerveződésük, 2 sejtréteg (ekto- és endoderma), több mint 97%-ban vizet tartalmaznak. A sejtrétegek között mezogloea található. Ez sok mukopoliszacharidot tartalmaz, ezért kocsonyás, vékony, sejtes elemekben szegény. Egyszerű cső alakú manubriummal rendelkeznek.
A hidromedúzákra jellemző, hogy az ernyő peremén egy fátyol húzódik körbe, ezeket fátyolos medúzáknak is nevezik.
Az ernyő peremén egységes tapogatókkal rendelkeznek. Kültakarójuk egyrétegű, hengerhámsejtek alkotják.
Testükön egyetlen nyílás van a szájnyílás (űrbél). A szájnyílás peremén tapogatók helyezkednek el. A kisebbek planktonokkal, a nagyobb fajták kis rákokkal táplálkoznak úgy, hogy karjaikkal vizet áramoltatnak szájnyílásuk felé, beszippantják és kiszűrik a táplálékot. Az emésztetlen salakanyag aztán szintén ezen a nyíláson át távozik. Ragadozókat és planktonevőket különítünk el.
Mivel csalánozók, karjaik végén apró csalánsejtek találhatóak, amely a bőrfelülettel érintkezve allergiás reakciót válthatnak ki. A csípések, mely eleinte veszélytelennek tűnhetnek, kb. egy óra elteltével görcsöt és iszonyatos fájdalmakat okoznak. A csípés hatására a vérnyomás hirtelen felszökik, akár agyvérzést, szívbénulást is okozhat. Ha ilyen csípést tapasztalunk akkor azonnal jöjjünk ki a vízből, mert rendkívül fontos, hogy a csípést követő 15-20 percen belül orvosi segítséget kapjunk.
A medúzák az állatvilág legegyszerűbb képviselői közé tartoznak. A kétpolipos vagy édesvízi medúza 2 életalakja a helyhez kötött polip és szabadon mozgó medúza nemzedék-váltakozással áll egymással kapcsolatban. A medúzák bimbózás útján válnak le a hidrapolipokról. A medúza megtermékenyített petéjéből polipalak fejlődik ki. Az első nemzedék 2 milliméteres nagyságú, egyszerű testfelépítésű, tapogató nélküli polip. A második nemzedéket képviselő medúzák azonban idővel 2 centiméteresre is megnőnek és tapogatói száma a harangszerű ernyők mentén 200-400 is lehet.
Fő fajtái:
- Hidraállatok:
Telepes medúza (Siphonophora): Gazdagon el vannak látva csalánsejtekkel, melyek csalántelepekben, "ütegekben" halmozódnak fel. A siphoniphora nem egységes élőlény, hanem számos apró polip típusú és medúza típusú állatkák telepe amelyek mindegyik fajtája, egymáshoz tapadva külön élettani funkcióval rendelkezik és magában nem is lenne életképes.
- Kehely állatok
Füles medúza: Fehéres színű, átmérője 10-40 cm körül van. Nevét a négy patkó alakú, fülszerűen hajlott ivarszervéről kapta, ami nem hallószerv, mint a neve alapján gondolnánk. Négy hosszan fodrozott karja van.
Közönséges gyökérszájú medúza: Áttetsző harang alakú ernyőjének átmérője néha a 80 cm-t is meghaladja. Sajátos szerve a karjai összenövésével kialakult szájcsöve, aminek segítségével, nagyobb falatokat is el tud fogyasztani. Nyolc, aránylag rövid karja van. Élettere főként az északi tengerektől a Fekete-tengerig található. Rajzása télen és tavasszal egyaránt megfigyelhető. A legtöbb példányt az Adriában, az Isztriai-sziget környékén figyelték meg. Az emberre ez a faj teljesen ártalmatlan.
Példaképpen:
Füles medúzák
A természetben a füles medúzák trópusi és mérsékelt égövi vizekben egyaránt előfordulnak. Leginkább a partközeli vizeket részesítik előnyben. A 9-19°C-os víz a legkedvezőbb a számukra, de előfordulnak ennél hidegebb és meleg vizekben is.
A füles medúzák a csalánozók törzsébe, azon belül pedig a kehelyállatok osztályába tartoznak. Maguk a csalánozók jellegzetes csalánsejtjeikről kapták nevüket. A sejt belsejében felcsavarodott, tövisben végződő csalántömlő rejtőzik. Ha a zsákmány – vagy akár egy ember – hozzáér a sejt érzőnyúlványaihoz, a tömlő kicsapódik, és megsebzi a zsákmányt. A csalánsejtek bénító mérget termelnek.
A füles medúzák szaporodása lényegesen eltér attól, ami például az emlősök, vagy a madarak esetében jellemző, és ami ezért a többségünk számára „normálisnak” tűnik. A medúzákra ugyanis nemzedékváltakozás jellemző, létezik ivartalanul szaporodó hidraalakjuk („polip”), és ivarosan szaporodó medúzaalakjuk is.
Maguk a szabadon úszó medúzák ivarosan szaporodnak, a megtermékenyített petéből planktonikus lárva fejlődik. Több lárvastádium után végül kialakul a helytülő hidraalak. Ez a hidraalak csak ivartalan szaporodásra, ún. bimbózásra képes. A füles medúzák hidraalakjánál a bimbózás speciális formája, a többszörös bimbózás figyelhető meg. A hidraalakról leváló, alig néhány milliméteres egyedek lényegében már a medúzaformának felelnek meg, habár jellegzetes ernyőjük csak később fejlődik ki. Néhány hónap alatt akár 30 cm-esre is megnőhetnek.
A "Tovább olvasom!" - gombra gyomva érdekességeket olvashatsz és egy régi görög mítoszt a medúzáról.
Design©HoneyJen
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
