A Földről
(folytatás 2. rész)

A földi légkör főként nitrogénből (78%) és oxigénből (21%) áll. A többi alkotórész közül legnagyobb mennyiségben vízgőz, argon és széndioxid fordul elő. A talajszinten mért átlagos nyomás 101325 Pa, ami megfelel egy 76 cm magas higanyoszlop vagy egy 10 m magas vízoszlop nyomásának.
A földi légkör összetételének változásai nagyon megnövelték az atmoszféra alsó része által befogható hőmennyiséget -ezt a jelenséget nevezik üvegházhatásnak. Az ultraibolya sugarak elnyelése miatt a légkör felső rétegében egy különleges oxigénmolekula-fajta keletkezik: az ózon (O3), amely szinte teljesen megakadályozza az ultraibolya sugarak további terjedését.

Még magasabban nyelődnek el a röntgensugarak, amelyek a molekulákról és atomokról elektronokat szakítanak le, s azokat ionokká alakítják. A légkör felső részében több ilyen, jó elektromos vezetőképességű zóna is van, amelyek fontos szerepet játszanak a rádiózásban, tükörként visszaverik a hosszabb hullámú rádiósugarakat a Föld körül, a rövidhullámokat viszont átbocsátják.

A Van Allen sugárzási övezetekben összegyűlt elektronok és ionok alkalmanként kikerülhetnek e zónákból, és lejuthatnak a légkör felső rétegeibe, főként bolygónk mágneses pólusainak vidékére.
Ezek a Föld mágneses tere által irányított részecskék összeütköznek a felső légkör molekuláival, és sugárzást bocsátanak ki, amely azután a sarki fény csodálatos formáiban és színeiben jelenik meg.

Az atmoszféra véd bennünket a meteorok sokaságától, kisebbektől és nagyobbaktól is, amelyek éjjel-nappal bombázzál Földünket. A kozmikus sugárzást, amely a világűr minden részéről, igen távolról jut el hozzánk, ugyancsak a légkör gyengíti. Ha e sugarak gyengítetlenül érnének el bennünket, jóvátehetetlen károsodást okoznának szervezetünkben.

A troposzféra 0 -12 km magasságig, az időjárási folyamatok jórészének színtere, a hőmérséklet felfelé haladva csökken, 17°C-ról kb. - 56°C-ig, amely minimumot mintegy 10 kilométer magasságban éri el.
Az időjárás láthatóvá teszi a Föld forgását, mivel a bolygó forgásának hatására a világ szél hajtotta időjárási rendszerei úgy festenek mint ovális spirálok.
A légköri ciklonok spirális alakjai a műholdfelvételen világosan felismerhetők mint spirál alakú felhővonulatok egy kis nyomású terület fölött. (A kis nyomású rendszerekben a meleg levegő felfelé száll, így a felszálló levegő pótlására a levegő spirális pályán befelé mozog.)

A sztratoszféra a troposzférától 50 km magasságig, a hőmérséklet a magassággal emelkedik, ez a réteg tartalmazza az ózont; mezoszféra a következő réteg, a hőmérséklet a magasság növekedésével csökken, kb. 85 km magasságban a legalacsonyabb, - 88°C .

A termoszféra 85 kilométeres magasság fölött, ahol a ritka gázok a napfénytől felmelegszenek és elérik a nappali 900°C -os, valamint a 500°C-os éjszakai hőmérsékletet; kb. 500 kilométeres magasságban a könnyebb atomok (pl. hidrogén) képesek kiszökni a légkörből.
Az üvegházhatás az átlagos felszíni hőmérsékletet 17 °C körül tartja, mintegy 35 fokkal magasabban, mint amekkora légkör hiányában lenne.

Az atmoszféra, különösen az alsóbb rétegek, a csillagászati megfigyeléseket is befolyásolják. A le- és felszálló légáramok eltérítik a csillagokról és más égitestekről érkező fénysugarakat eredeti irányuktól.
A fentiekkel magyarázható a csillagok fényének pislákolása, ami elkeni az égi objektumok fényét, s ami megakadályozza, hogy a finomabb részleteket is tanulmányozzuk. Azt is megfigyelhetjük, hogy a csillagok képe táncol a távcső látómezejében, miközben színük és fényességük is változni látszik.
Mivel a csillagászoknak jobb képekre volt szükségük, olyanokra, amelyeken kisebb szögátmérőjű részletek is felismerhetők, kénytelenek voltak teleszkópjaikat hatalmas léggömbökkel mintegy 30 kilométeres magasságba felbocsátani.

A Föld körül keringő mesterséges holdakról (és űrtávcsövekről) végzett megfigyelések előnye éppen az,
hogy ezek az eszközök teljesen zavartalanul dolgozhatnak, mivel a légkör felett járnak. A csillagok fénye egyáltalán nem szikrázik, s ilyen holdakról a távoli ultraibolya sugárzás éppen úgy tanulmányozható, mint a Föld felszínére soha el nem jutó többi elektromágneses hullám.

Bolygónk légkörének molekulái a rájuk eső napfényt minden irányban szórják. Ez a szórás sokkal erősebb a kék fényre, mint a vörösre, hisz éppen emiatt látjuk kéknek az égboltot. Ahogy az űrhajósok bolygónk körül keringve többször is felhívták rá a figyelmet, a kék szín általában is jellemző Földünkre. Így különösen jól kivehetők a fehér felhők megkülönböztető jegyei. A spirál alakú szegélyek mindig ciklonokra utalnak.
Az északi féltekén mindig az óramutatóval ellentétes irányban forognak, a délin pedig azzal megegyezően.

A Föld adatai:

- Tömeg: 5,98 * 1024 kg
- Egyenlítői sugár: 6378 km
- Közepes sűrűség: 5,05 gm/cm3
- Naptól mért közepes távolság: 149 600 000 km
- Tengelyforgási idő: 23 óra 56 perc 4 másodperc
- Keringési idő: 365,26 nap
- Közepes pályamenti sebesség: 29,8 km/sec
- A pálya excentricitása: 0,017
- Az egyenlítő hajlásszöge a pályasíkhoz: 23° 27'
- A pályasíknak az Ekliptikával bezárt szöge: 0°
- Egyenlítői nehézségi gyorsulás: 9,78 m/sec2
- Egyenlítői szökési sebesség: 11,3 km/sec
- Albedó (Fényvisszaverő képesség): 0,39
- Felszíni hőmérséklet (átlagos): 15 °C
- Légnyomás: 100 kPa

A légkör összetétele:

Nitrogén: 78 % Oxigén: 21 % Egyéb: 1 %